Intézkedések a súlyosbodó vírushelyzetben

A hazánkban – így városunkban is – tapasztalt fokozódó vírusveszély miatt az önkormányzati intézmények vezetőivel kibővített megbeszélést tartott kedden a váci Helyi Operatív Törzs – írja a vac.hu.

A tanácskozás bevezetéseként Matkovich Ilona ismertette, hogy a váci városi intézményekben dolgozók körében szerencsére jóval magasabb az átoltottsági szint (85%), mint az országos átlag. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ebben alacsonyabb védettségi százalékú intézmények is vannak. Egyelőre nem lesz kötelezés a beoltás felvételére, de szorgalmazta, hogy a vezetők egyeztetésekkel hassanak oda az oltásszkeptikusok meggyőzése érdekében.

Mint elhangzott: november 10-től a Polgármesteri Hivatal épületében ügyfélfogadási időben – hétfő 14 és 18 óra, szerda 8 és 16 óra között – kötelező a maszkviselés.

Inotay Gergely alpolgármester az aktuális szabályozások mentén a lehető legszigorúbb eljárásrendet kérte a jelenlévőktől, különösen a szociális és a gyermekintézményektől. Javasolta, hogy minden intézmény a hivatalos honlapján és a közösségi oldalain folyamatosan tájékoztasson az ott érvényben lévő előírásokról.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

A folytatásban a náluk jelenleg érvényes oltottsági, maszkviselési és covid-ellenes eljárásrendet ismertették röviden az intézményvezetők. Ezek tapasztalata az volt, hogy Vácon felelősségteljes, átgondolt és az előírásoknak megfelelő a védekezési mód.

A meglévő intézkedéseknél is nagyobb szigort és további példamutatást, meggyőzésre való törekvést szorgalmazott viszont az összejövetelt záró tájékoztatójában dr. Bánhidi Péter, a Helyi Operatív Törzs szakmai tanácsadója. Az oltásellenes fellépésekről szólva hangsúlyozta: az embernek addig van joga saját magával szemben, amíg az nem sérti mások jogait. Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy betegségtünetek jelentkezése esetén telefonon kell előbb egyeztetni a háziorvossal. Elmondta, hogy az eddigi kutatások, tapasztalatok szerint a várandós kismamák is veszély nélkül vehetik fel az oltást, illetve megerősítette: a covid-fertőzött személyek kötelező 10 napos karanténba kerülnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

A megbeszélésen elhangzott: ezek a tanácskozások szükség szerinti gyakorisággal ismétlődnek és az esetleges további intézkedésekről az önkormányzat folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments