Kácsor Gréta válogatott mezéért lehet licitálni Fábián Gábor igazgató javára

Jótékonysági árverésre bocsátották a Váci NKSE balátlövőjének, Kácsor Grétának a dedikált válogatott mezét. A teljes bevételt a májusban súlyos balesetet szenvedett, Fábián Gábornak, a Váci Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium igazgatójának rehabilitációs költségeinek finanszírozására ajánlják fel. Ezt Ottó Katalin a klub vezetőedzője jelentette be közösségi oldalán.

A köztiszteletben álló intézményvezető még május 15-én szenvedett súlyos balesetet, amelynek következtében mozgásképessége határozatlan ideig jelentősen korlátozottá vált. Azóta sokan nyújtottak családjának közvetve vagy akár közvetlenül is támogatást, illetve többen összefogásra buzdítanak felépülése érdekében. Ezen jótékonysági akciók sorába csatlakozna most Ottó Katalin edző, illetve pedagógus is.

„Szeretnék árverésre bocsátani egy 44-es számú, Kácsor feliratú, Kácsor Gréta által elöl és hátul egyaránt dedikált, felnőtt női válogatott szurkolói mezt. Kácsor Gréta már nyolc éve a Váci NKSE játékosa, ifjúsági Európa bajnoki bronzérmes, ifjúsági világbajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok, junior Európa bajnok és junior világbajnok, a felnőtt női válogatott tagja. A mez eladásából befolyt összeg teljes egészét Fábián Gábor, a Váci Boronkay SZKI igazgatójának rehabilitációjához való hozzájárulásra ajánlom fel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

Gréta is boronkays diák volt, abban a középiskolában érettségizett, melynek vezetője nagyon komoly figyelmet fordít a diáksportra és szoros kapcsolatot ápol sok városi sportegyesülettel.

Mint ismeretes, az igazgató májusban szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében azóta is folyamatos kezelésekre kényszerül, a lakókörnyezete pedig teljes átalakítást igényel. Ezekhez a költségekhez szeretnék hozzájárulni a licitálók segítségével” – fogalmaz október 30-i facebook bejegyzésében Ottó Katalin.

A licitálásra az eredeti facebook bejegyzés alatt van lehetőség december 15. éjfélig. A győztes a mezt pedig az ígért összeg átutalása után december 29-én a 18:00-kor kezdődő Váci NKSE-Budaörs NBI-es bajnoki mérkőzésen lehet átvenni.

Kezdő licit: 20.000 Ft. Licitlépcső: 2.000 Ft.
Aki nem szeretne licitálni, de szívesen segítene, az megteheti ezen a számlaszámon: 11773425-04012034 ♦
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments