Kispestről már egy pontot se sikerült elhozni

Vasárnap Kispestre látogatott a Vác FC, ahol a Honvéd második számú csapata ellen játszottak. Itt pedig egy szoros mérkőzést követően 3-2 arányban alulmaradtak, amivel továbbra is a kiesést jelentő 17. pozíciót foglalják el. 

A váci futball a pályán mutatott gyenge teljesítmény és a klubvezetés anyagi természetű problémás ügyei miatt manapság gyakran emlegetett téma a helyi sajtóban. A csapat éppen a harmadosztályból való kiesés ellen küzd és az eredmények láttán sok szimpatizáns nehezen tudja csak elképzelni, hogy a következő idényt is ezen osztályban fogják megkezdeni. A Dunaújváros ellen kivívott döntetlennel ugyan ideiglenesen már sikerült kikecmeregni a veszélyeztetettek zónájából, de az FC Dabas elleni újbóli pontosztozkodással megint csak egy kiesést jelentő pozícióban találta magát a gárda. Azonban minden negatívum ellenére azért a hétvégi fordulót megelőzően elmondható volt, hogy az idei szezonra jellemző vereségszéria egy időre megszakadt. Ezt a pozitív vonást emelte ki Csank János is a nehéznek ígérkező Honvéd II elleni mérkőzést megelőzően a váci egyesület honlapján.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Országos elismerés a Váci Család- és Gyermekjóléti Központnak

„Régi matiné mérkőzés vár ránk, ismét délelőtt 11 órakor – vágott bele a váci edző – Az utóbbi két hétvégén nyerhető meccseken szereztünk egy-egy pontot, így a hangulat egyre jobb. A Honvéd II egysíkú futballt játszik, de azt jól, és hozzánk hasonlóan ők is fiatalok.”

Ahogy a mester is megjegyezte, alacsony átlag életkorú csapatok léptek pályára és vélhetően részben ebből adódóan sok hibával tarkított, küzdelmes mezőnyjátékkal kezdődött el a mérkőzés. Azonban a két egyesület közötti keretminőség már ezekben a kezdeti percekben is megmutatkozott, a hazaiak birtokolták többet a labdát és egy jobboldali beadást követően, a 11. percben meg is szerezték a vezetést. Erre viszont a 26. percben még érkezett váci válasz, miután Tóth Levente 28 méteres próbálkozását a kispesti hálóőr nem érte el a jobb alsó saroknál. Így a szünetre 1-1-es állással vonulhattak le a felek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Országos elismerés a Váci Család- és Gyermekjóléti Központnak

A második játékrészt viszont már nagyobb lendülettel kezdték meg a vendéglátók. Ezt egy ideig sokpasszos játékkal még tudták tompítani a vendégek, de a találkozó kétharmadánál a váci védelem elaludt és egy alapvonalról érkező beadást a hazaiak berobbanó csatára kíméletlenül ki tudott használni. Ezt követően pedig hiába lett egyre aktívabb városunk küldöttsége, a 78. percben ismét egy hibát követően kétgólos hátrányba kerültek. Abban viszont dicséretet érdemelnek a váciak, hogy még ezen a ponton se adták fel, tovább támadtak, aminek a 84. percben Stefán Tivadar jóvoltából eredménye is lett. Sajnos egyenlíteni már nem sikerült, így maradt az újabb – immár a 10. – vereség.

A Vác FC a következő fordulóban ismét egy élvonalbeli klub második csapatával találkozik. A Fradi tartalékgárdája november 14-én vasárnap délután egykor vendégeskedik a váci stadionban. (Forrás: vac.hu, vacfc.com) ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments