Közös gondozásba veszik a Hétkápolna környezetét

Elfogadta a városi képviselőtestület azt az együttműködési megállapodást, aminek az értelmében a város és az egyházmegye közösen fogják gondozni a település egyik fő nevezetességének környezetét. 

A zöldfelületek és azok környezetének a rendben tartása közös érdeke a városvezetésnek, az adott ingatlanok tulajainak, illetve a település valamennyi lakójának egyaránt. A rendezett birtokok hozzájárulnak a körülöttük élők mindennapi hangulatának a javulásához és jelzi az idelátogatók számára, hogy megbecsüljük értékeinket. Ez különösen igaz abban az esetben, amikor olyan helyi jelentőségű területről beszélünk, mint a Hétkápolna kálvária. A napokban ennek a váci nevezetességnek a gondozása kapcsán született megállapodás a Váci Egyházmegye és a városháza között.

Egy korábbi, 1996-os természet védelméről szóló törvény is kimondja, hogy a városi gyűlés által védetté nyilvánított területek állapotának fenntartásáról, fejlesztéséről és őrzéséről magának a települési önkormányzatnak is gondoskodnia kell. A vallási központ vezetése erre való tekintettel kért segítséget az ilyen jellegű territóriumai körüli munkálatokhoz. A felek pedig egy éves időtartamra sikeresen meg is állapodtak a részleteiről. Ennek értelmében a Millenniumi emlékkúttól a Hétkápolna templomig tartó zöld területet közös erővel és feladatkörtől függően saját költségen fogják művelni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Vác Város Önkormányzata elvállalta az ott található fák, bokrok szakszerű kertészeti kezelését: így azok nyesését, permetezését, a törött vagy elszáradt ágak eltávolítását, a nyesedékek elszállítását, az ennek megfelelő időben és módon. Emellett gondoskodnak majd a látogatók által termelt hulladékokról is. Ennek érdekében hulladékgyűjtőket helyeznek ki és ezeket hetente legalább két alkalommal üríteni fogják.

De természetesen nem hárul minden feladat a világi vezetésre. Rögzítették, hogy a fű nyírásával, kaszálásával járó feladatokat az egyházmegye fogja elvégezni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments