Líbiaiak után szírek is tiszteletüket tették a Váci Rendőrkapitányságon

Újból rendőri intézkedésre volt szükség a már rutinszerű nemzetközi szerelvényen utazó ki-, és belépők ellenőrzése során. A november 5-i szlovák és magyar közös járőrszolgálaton elkapott, magukat líbiainak valló állampolgárok után, kedden újabb illegális határátlépőket kapcsoltak le a rend éber őrei. 

Öt napon belül két alkalommal is arab térségből származó látogatói akadtak városunk rendőreinek. A múlthetihez hasonlóan egy többek között Vácot is érintő nemzetközi vasúti járatot használtak jogtalan határátlépésre, de innen ők sem jutottak tovább.

Kora délután történt, hogy a művelet közben, ezúttal két szír utast találtak a rendőrök a külföldről érkező szerelvényen. A szokásos módon neki is láttak a két férfi igazoltatásához, azonban jogszerű magyarországi tartózkodásukat ők sem tudták igazolni. A járőrök mindkét migránst előállították a Váci Rendőrkapitányságra, majd a hatályos jogszabályok alapján visszakísérték őket is az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rács mögött a szüleit és nagyapját terrorizáló férfi

Ezen akciók indokoltságát látva tehát nem meglepő, hogy a jövőben is számíthatunk hasonló, a szlovák rendőrökkel közös járőrszolgálatra. (Forrás: police.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments