Magabiztos győzelem a hétközi fordulóban

A két nemzetközi mérkőzésük között szerdán a Hungast Szombathelyi KKA csapatát fogadták Vác női kézisei. Ezen a bajnokin pedig a remélt magabiztossággal, 33-22 arányban felülmúlták ellenfelüket.

A múltheti 5 gólos hazai sikerének köszönhetően kedvezőbb pozícióban készülhet a Váci NKSE a Blomberg-Lippe elleni Európa Liga párharc második ütközetére. Ahogy azt az első találkozó is mutatja, két hasonló formában lévő és közel azonos kereterősséggel rendelkező alakulatról beszélünk, így a továbbjutás sorsa még mindig nyitott kettejük esetében. Egy tényező tekintetében azonban a hátrányuk ellenére is szerencsésebb helyzetben vannak a németek. Ők a mieinkkel vívott oda és visszavágó között egy hét pihenővel rendelkeznek, míg a váci lányok szerdán a szombathelyi hölgykoszút fogadták egy bajnoki forduló keretei között. Az hétközi ellenfél pedig bár eddig gyenge teljesítményt mutatott, Ottó Katalinék őket se akarták lebecsülni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Labdarúgás - Hoztuk a kötelezőt a Felsőpakony ellen

„Bár a tabellán nem állnak nagyon előkelő helyen, mégis egy komoly ellenfélnek tartom őket. Szoros meccseket játszottak az elmúlt időszakban és vélhetően előbb-utóbb össze fog állni a csapatuk. Mi mindent meg fogunk tenni, hogy ez ne a szerdai napon sikerüljön nekik – nyilatkozta az ellenfélről a mérkőzést megelőzően a váci vezetőedző. – Sikerült felkészülni a játékukból és a csapat egészen jó formát mutat az utóbbi meccseken, ebben nagyon bízom és nagyon számítok arra, hogy győztesként hagyjuk el a pályát.”

A győzelemre esélyesebb félként vonulhatott ki a pályára a váci alakulat, azonban ez a gyenge helyzetkihasználásuk miatt az eredményben sokáig nem tudott tükröződni. Feltűnően kevés gól esett végig az első félidőben, ami a két gyenge támadójátékot elővezető csapat mellett a parádézó kapusoknak is köszönhető volt. A szünetig aztán valamelyest összekapta magát a VNKSE és egy háromgólos előny tudatában már nyugodtabban mehetett pihenőre.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Sikeresen szerepeltek a Vác Városi Evezős Club sportolói a regionális evezős duatlon versenyen

A félidőben aztán az edzői stábnak sikerült rendet tenni a fejekben és a folytatásban már sokkal összeszedettebb védőmunkával és eredményesebb támadásbefejezéssel rukkoltak elő a hazaiak. A meccs háromnegyedére 8-9 gólos előnnyel rendelkeztek. Ezt követően pedig már edzőmeccs jelleget öltött a mérkőzés. Érkeztek a váci cserék is, vélhetően a hétvégi megmérettetésre tartalékolva. Végül egy magabiztos 33-22-es győzelmet tudhattak a magukénak.

A szombati lemgói rangadó után a világbajnokság (december 1. és 19. között Spanyolországban) miatt hosszabb szünet lesz a pontvadászatban. Majd az évvégi ünnepek között, a tervek szerint december 29-én szerdán 18 órától, a Budaörs érkezik bajnokira a váci sportcsarnokba. (Forrás: vac.hu, vacinkse.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments