TeSzedd!, aludoboz és kutya WC

43 zsák kommunális hulladékot, 6 gumiabroncsot és egy törött műanyag széket gyűjtöttek október 23-án a TeSzedd! – önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz csatlakozó önkéntesek a váci Bagolybükk Környezet- és Természetvédő Egyesület tagjaival, összesen 35 fő részvételével. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett esemény eredetileg Észtországból indult, és mára már több millió embert mozgat meg világszerte. Az állam biztosítja a zsákokat, kesztyűket és az összeszedett szemét elszállítását.

Idén az egyik váci helyszín a Duna-partja volt, a Ligettől a börtönig tartó szakaszon. Az itt eldobált hulladék zömét a sörös- és energiaitalos dobozok adják. Pedig a lépcsőktől, ahol nagyon kellemesen lehet üldögélni, tényleg csak pár lépésre vannak a szemeteskukák az egész sétányon. Nem mindenki tudja, hogy egy alumíniumdoboz természetes körülmények között csak több száz év alatt bomlik le. Az alumínium előállításához pedig bauxitot kell bányászni, ami rendkívül környezetszennyező folyamat. Gyógyíthatatlan tájsebet és a környéket beborító vörös port eredményez, nem beszélve a földalatti, rejtett pusztítástól, ami talán még komolyabb. Ez utóbbi tette egykor tönkre pl. a Balaton-felvidéki karsztvízrendszert és a Tapolcai tavasbarlangot, illetve ez okozta a Hévízi tó víz hozamának drasztikus csökkenését. A bauxitból nátronlúg segítségével lesz timföld, majd ebből elektrolízissel alumínium. A kohók körül a folyamat több négyzetkilométeres területet terít be mérgező szénhidrogén-vegyületekkel, kén- és széndioxiddal, klór- és fluorvegyületekkel. A gyártás során keletkező, lúgos vörösiszap tárolása során nemrégiben Magyarországon is súlyos környezeti katasztrófa következett be.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Ha újrahasznosítják az aludobozokat, akkor kisebb mértékben károsodik a természet. Az újra hasznosításuk azonban szintén energiaigényes folyamat, energiaigényesebb, mint az üvegé. A legjobb tehát az volna, ha nem is használnánk aludobozos termékeket, hanem visszaváltható üveges csomagolást alkalmaznánk helyettük. Ez a megoldás, mindent összevetve, sokkal környezetkímélőbb lenne. Addig is azonban, amíg erre nincs mindenütt lehetőség, fontos volna, hogy a dobozokat szelektíven gyűjtsük. Így azok visszakerülhetnek a körforgásba, és az értékes alumínium nem az égetőben végzi – sok esetben ugyanis drágább az aludoboz előállítása, mint maga a beletöltött ital!

Feltűnő, hogy szabadidejükben mások is rendszeresen szedik a szemetet városszerte. A börtönnél lévő partszakaszon még egy szelektíves zsák is kint lóg, ami félig tele is volt dobálva szeméttel, így az a szakasz, ennek köszönhetően, szemétmentes.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

A másik szemétszedő helyszín a váci Kálvária-domb volt. A területet sajnos rengetegen használják nyilvános vécének. Nemcsak kutyák, emberek is. A Bagolybükk Egyesület már tavasszal is több köbméter szemetet gyűjtött ott össze. Ebből akkor kb. 10 kg zacskós kutyaürüléket kényszerültek otthagyni, hogy a városgazdálkodás szakemberei szállítsák el szakszerűen az ekkora mennyiségben már fertőzésveszélyes hulladékot. Mivel nagyon sokan sétáltatják ott a kutyájukat, és valljuk be, a zacskós kutyaürüléket kellemetlen magunkkal cipelni egy hosszú séta során, szükséges lenne legalább egy kutyaürülék-tartó kukát kihelyezni és hetente üríteni. A Kálvária-domb festői szépségű növényzete, kápolnája sok látogatót vonz, mindemellett helyi védett terület. Mindannyiunk közös érdeke, hogy közös értékeinket megőrizzük, védjük és ápoljuk. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments