Váci lány is az indulók között a Miss Hungary szépségkirálynő-választáson
Vírusmentes környezetben, isanity tér sterilizátor használatával, a szabályok szigorú betartása mellett készülünk a nemzeti szépségverseny döntőjére, mely tavaly elmaradt, és végül húsvétkor online szavazással került megválasztásra 2020. Királynője és Tini Kishercegnője. Reményeink szerint az idei évben az ország szinte összes megyéjéből érkezhetnek versenyzők és korlátozott nézői létszámmal, de élőben dönthet a zsűri a koronák sorsáról december 4-én a Gödöllői Királyi Kastélyban – olvasható a szervezők sajtóközleményében.
Idén végre megvalósul, amit tavaly megálmodtak a szervezők. A 31. Miss Hungary 2021. Nemzeti Szépségverseny és Királynőválasztás döntőjét a La Burrata Mozzarella, a mozzarellák királynője támogatásával rendezik meg a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában, december 4-én 19:00 órakor. Hazánk legrégebbi szépségversenyén 27 hölgy mutatkozik be – tini és felnőtt kategóriában. A közönség szavazatai mellett a szakemberekből és támogatókból álló zsűri döntését követően kiderül, hogy kinek a fejére kerül a királynői- és kishercegnői korona.
A több, mint háromórás gála műsor keretében 4 alkalommal vonulnak fel a versenyző szépségek és egy rendhagyó, látványos fotó tour is segíti a zsűrinek kiválasztani a királynőket és udvarhölgyeket. A Sissi korhű ruhák megalkotója, Czédly Mónika és a D’Elia Szalon ruhakölteményei mellett a Szogi Fashion ruhái és a Chrisand Fur bundái teszik még látványosabbá a gálaestet. A Királynő és a Kishercegnő koronázása mellett számos különdíj is gazdára talál a döntőn, hiszen a megválasztják a Harkány Fürdő, a Dráva Hotel és a Park Hotel szépét is, de ezen az esten választhatja ki a Barabás Téglakő Kft, a Naturliget és a La Burrata Mozzarella Kft is a jövő évi háziasszonyait.
További meglepetés, hogy a Gödöllői Királyi Kastély Koronázási termében ezen a napon kiállítás nyílik Sissi Királyné eredeti korhű koronázási ékszereivel és rekonstruált koronázási ruhájával, ahol a magyar korona másolatát, a kastély teljes tárlatával együtt – rendkívüli kedvezménnyel – nézhetik meg a szépségverseny gálaműsorának nézői. Az est folyamán a döntő résztevőinek felvonulásai mellett rendhagyó átfogó, történelmi időutazáson repíti végig a közönséget a Zenével Írt Történelem csapata a zenés táncos rockzenei összeállításával az ősmagyar kortól napjainkig. Fellép még Kézér Gabriella balett tánccsoportja, a Kézér Balléé, akik Edit Piaf életének részleteit viszik színpadra, Mezei Diána dalait követően pedig három gyönyörű énekesnő, a Glória Singers zenei formáció színesíti a gálaműsort a hölgyek kastélyaként emlegetett Gödöllői Királyi Kastélyban.
Váci szempontból pedig idén külön izgalmakkal is szolgál az esemény. A 16 éves Kovács Klaudia Katalin személyében városunk is delegál egy indulót, aki a végső győzelem reményével fog Gödöllőre utazni. A fiatal szépség Vácrátóton él édesanyjával, nevelőapjával és három testvérével. Jelenleg kozmetikusnak tanul, a verseny szervezőinek küldött bemutatkozásában pedig így mutatkozik be:
„A szakmámat az emberek szebbé varázsolása miatt választottam, felkérések során pedig videoklipekben is szeretek szerepelni. Szabadidőmben besegítek a háztartásban és napi feladataim közé tartozik az állataimmal való foglalkozás. Állatvédők vagyunk: különböző állatfajoknak biztosítunk otthont, akik már családunk részét képezik. Nagy szeretettel szoktunk fogadni óvodás és iskolás csoportokat egyaránt. Lehetőségünk nyílt hittanos és caritas-os gyerekeknek is örömet okozni. Nagyon örülök hogy jelentkeztem erre a versenyre. Lehetőségem nyílt kedves embereket megismerni és nagy élményt okozott a mesés kollekciók felpróbálása.”
A szervezők különösen ügyelnek a biztonsági szabályok és előírások betartására. A látogatók és résztvevők védelmét, a vírus-, és baktériummentes környezetet az Isanity térsterilizátorral biztosítják az est folyamán. Jegyek csak a jegy.hu-n kaphatók korlátozott számban. ♦