A fal, amivel majd megmentik a diákságot

Az egyik lehetőség a SENIOR gyár területe volt a romosodó építményeivel, de közel a vasúthoz, a buszhoz és a belvároshoz. A másik meg a laktanya területe, ahol adva voltak a hadsereg leharcolt építményei a zöldmezős beruházás lehetősége és a sportcsarnok, ahová ígérték a tesi óra tartásának a lehetőségét.

A laktanyát választották, és az ott lévő épületeket átalakították „Madách” giminek, meg „Kerinek”, és még egy kollégiumot is átépítettek a laktanya maradványaiból. A méretek biztosítják ugyan egy éjszakai riadó esetére, hogy rohamsisakban ugrálva nem veri be a fejét a pánikba esett géppuska kezelő, de egy oktatási intézmény folyosóinak, aulájának elég nyomasztó képet mutat. A Boronkay iskola kétségtelenül jól járt, mert kapott egy új épületet, mindennel, ami kell, ami iskolának épült. Igaz, a Konstantin tér valahogy kiürült és megszűnt a belváros diákváros hangulata, de ekkor már a laktanyában iskolavárosról beszéltek. Ez reális, ha azt nézzük, hogy három iskolát deportáltak oda, és egy kollégiumot, de valószínű az akkori városvezetésnek is csupán az oktatási épületeket jelentette az iskolaváros elnevezést és semmi mást.

Én még láttam a terveket, ahol parkok, fasorok és egyéb olyan szolgáltatási helyek lettek tervezve, amik egy kampuszra emlékeztettek, ahol a diákok nem csak tanulnak az iskolában, hanem megtöltik élettel. Az alakulótérből nem lett park és rekreációs központ sem. Örülhetnek, ha néha levágják a füvet és mivel az iskolacentrumban senki nem gondolkozott a gépkocsik parkolásáról (csak annyi parkoló épült, amennyi már az ezredfordulón is kevésnek bizonyult) ezért az alakulótérre parkolnak azóta, akik kocsival járnak iskolába. (Ők már nem csak a tanárok, hanem a diákoknak is egy része, hiszen az iskola mindentől messze van.) Azt kevesen tudják, hogy az alakulótérre a város évekkel ezelőtt megpályáztak egy sokadik műfüves focipályát is, de szerencsére nem építették meg. Hamar beépültek a szabad területek, a Vác pláza, aminek a tervein még szerepeltek a közösségi terek, de azokat is eladták lakásnak, sőt mint kiderült elegendő parkolót sem tudtak volna biztosítani, és ha mégis megépült volna (valószínűleg ez nem volt benne a valós tervekben) a megannyi átvert tulajdonos az út mentén parkolt volna. Most az építkezés újabb lendületet vett és igaz, hogy nagyrészt csak reklámfelületek nőttek ki a földből, amik azt hirdetik, hogy itt a kánaán épül, még a maradék fasort is kivágták az út mellől, amitől eddig emberi volt a terület. A Boronky mögötti forrásokat felduzzasztották, és a Cambridgehez hasonlóan vizes élő helyet hoztak létre. Igaz itt nem a tanulók csónakáznak szabadidejükben, vagy készülnek legyőzni a kihívó Oxfordiakat, hanem egy zárt horgásztavat létesítettek, amihez a diákságnak csupán annyi köze lett, hogy az iskolák környezetét innen látják el szúnyogokkal a nyári időszakban. Amikor az ember azt hitte volna, hogy azért csak készül valami a diákoknak is, akkor kiderült, hogy a félig megépült kézilabda csarnok a profi kézilabdásoknak épült volna, ha el nem… A diáksport reneszánszát az iskolák folyosóin tartott tesi órák, és az utakon rendezett bemelegítő futások jelentik. Igaz az elején még úgy volt, hogy a „sportcsariban” lesznek a tesi órák, de sajnos ezt az álmot elhessegették a profi sportolók edzéseinek igényei.

És mivel az oktatás intézményein kívül nincs semmi, ami a diákokat az iskola centrumban tartaná, ha vége az oktatásnak, mindenki pánikszerűen menekül haza, vagy amerre lát. Akinek van ideje, az elindul gyalog a Duna parton. Igaz, nincs világítás, de legalább nem szólják meg, ha útközben elszív egy cigit. A szerencsésebbekért jön anya a terepjáróval, a kevésbé szerencsések megpróbálnak felférni a buszra, vagy átjutni a kettes túloldalára a „kispirosra”, hogy vonatozhasson haza. Ez iskola után nem probléma, mert egyszer csak hazajutnak, de reggel a világ végéről ide caplatni a kocsisorokon keresztül, a folyton késő vonattal, vagy a tömött busszal probléma a diákoknak, különösen úgy, hogy a menetrendet nem az iskolakezdéshez hangolják.

És itt kezdődik reggel az iskolacentrum újabb problémája, amikor a kettes úton megpróbálnak átkeveredni ha leszállnak a kispirosról. Mert csak pár perc van az iskolakezdésig és az úton valahogy át kell jutni. Persze van egy zebra messzebb, de az akkora kerülőt jelent, hogy a diákság inkább kockáztat és elindul keresztben a forgalommal (mert az emberek már csak ilyenek).

De ennek most már vége, jön a biztonságos korszak. Sikerült a városnak megoldania a diákság problémáját és csatlakozni tevékenyen elődeik diákcentrikus intézkedéseihez. Mint ahogyan az elmúlt évtizedekben, most sem kérték ki a diákok, meg a tanárok véleményét, hanem megtalálták a nekik megfelelő leghelyesebb megoldást. Annak az útnak a végére, ahol a leghasználhatóbb és legrövidebb, (Brusznyay út) van kiépítve azt egyszerűen lefalazzák (vagy építenek egy kerítést, a jelenlegi állapotban ez még kétesélyes), és ezzel minden megoldódik. A diákok mehetnek kerülővel a zebra felé és azon átkelve ismét kerülőkkel visszajuthatnak a Brusznyay útra (ez egy Madáchosnak közel 400 métert jelent, ami a reggeli csúcsban elég dühítő lehet), ha nem törik ki a bokájukat és nem merül tele a cipőjük a tócsákban, a minősíthetetlen bekötő utakon, ami egyébként még mindig teljesen megfelelne a harckocsik számára. Arra nem gondoltak, hogy ezzel az iskolák felőli oldalon is (ahol nem kell a kettesen átkelni) elzárják a buszmegálló mellől a legrövidebb és a legjárhatóbb utat. Lehet, hogy ha partnerként kezelik őket akkor közösen talán nem csak a falazásig jutnak el.
Lehet, hogy ők még „csak” diákok, de ők is tanulták, hogy az épít falat, aki nem képes a kompromisszumokra, és azt is tanulták, hogy a falak előbb utóbb leomlanak.
Most is ez lesz, de közben végleg elveszítik őket. ♦