Átadták a sport- és a kiváló diák díjakat

Szerdán adták át a Vác Város Sportjáért és a Vác Város Kiváló Diákja címeket. Az ünnepségen Tótváradi-Nagy Bence képviselő mondott beszédet. Kiemelte: az elmúlt évek nehézségei ellenére is kiválóan teljesítettek a díjazottak saját területeiken.

„Mind a tanulás, mind a sport terén számos áldozatot kellett hoznotok. Hónapokon keresztül zárva voltak az iskolák, elmaradtak a programok. Kérdéses volt, hogy hogyan lehet így osztályozni, vagy érettségizni. A sportolók számára pedig az elhalasztott mérkőzések, az elhalasztott sportesemények a rengeteg bizonytalanság okozott nehézséget” – emlékeztetett rá a képviselő. Köszönetet mondott a díjazottaknak azért, hogy ezen nehézségek ellenére is sikeresen teljesítettek.

Ebben az évben Vác Város Sportjáért kitüntető címben részesült Bukovszky Anna kézilabdázó, kapus poszton. Anna a Váci Női Kézilabda Sport Egyesület saját nevelésű sportolója: több mint 5 éve játszik Vácon, de máris elmondható róla, hogy serdülő, ifjúsági és junior korosztályban is Európa bajnok, vagyis minden korosztályban sikereket ért el.

Szintén ebben a rangos címben részesült Sellyei Csanád, a Váci Kajak Kenu Sportegyesület versenyzője, aki az idei korosztályos világversenyeken összesen három aranyérmet szerzett a maratoni távokon. Csanád kajak egyesben Európa-bajnok lett a júliusban Moszkvában lebonyolított ifjúsági kontinensbajnokságon. Október első napjaiban pedig Romániában előbb kajak egyesben, majd másnap győri társával a junior kajak kettesek maratoni távú versenyében is világbajnoki aranyérmes lett.

László Csaba mesteredző égisze alatt több országos és regionális bajnokságon is első helyezést ért el egyéni és páros számban.

Az önkormányzat művelődési- és oktatási bizottsága 1996-ban határozott a tehetséges diákok elismeréséről. Ebben az évben 12 tanuló nyerte el a kiváló diák címet.

Dinya Laura, a Váci Petőfi Sándor Általános Iskola volt 8. a. osztályos tanulója. Laura tanulmányi eredménye a nyolc évfolyamon keresztül végig kitűnő volt, ebben a tanévben eredményei alapján elnyerte a Váci Petőfi Sándor Általános Iskola Kiváló Tanulója címet. Magatartása mindig példamutató volt, szorgalmával végig példát mutatott társainak. Magyar nyelv és irodalom, angol nyelv, természetismeret, matematika, etika, fizika, informatika és ének-zene tantárgyakból az évvégi eredménye legtöbbször dicséretes ötös volt. Kiváló tanulmányi munkája mellett közösségi munkája is példaértékű volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Drága mulatság lehet: kamerákkal figyelik meg a szelektív szigeteket

Kohlács Panka Emma a Váci Földváry Károly Általános Iskola volt 8. a. osztályos tanulója. Panka számos tanulmányi versenyen indult (Zrínyi Ilona Matematika Verseny, Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójába jutott), tehetsége főleg a sport területén mutatkozik meg. 9 éve a Puente Egyesület tagja, akikkel számos országos tornán indult. Nevelőtestületi dicséretben részesült a 2020/2021-es tanévben, ezzel értékelve a tanuló rendkívüli szorgalmát, tisztelettudó magatartását, a tanulás terén is megnyilvánuló alázatát.

Kalecz Barnabás István, a Váci Radnóti Miklós Általános Iskola volt 8. c. osztályos tanulója. Barnabás kisiskolás korától végig kitűnő tanulmányi eredménnyel végzett minden tanévben, de nem csak iskolai tanulmányaiban mutatta meg ambícióját és tehetségét. Fiatal kora ellenére elkötelezett a maga által kitűzött célok megvalósításában. A sportok területén is kiemelkedően teljesít. Számos atlétikai és sportversenyen képviselte iskoláját, ahol szép eredményeket ért el. Az iskola a 2019-ben rendezett Országos Diákolimpián a harmadik helyet érte el, amely Barnabás közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre.

Verebélyi Dorka Bella, a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola volt 8. a. osztályos tanulója. Dorka határozott és céltudatos, kitartóan dolgozik tervei és álmai megvalósításáért. Társaival való kapcsolatában a nyitottság, elfogadás és támogatás jellemzi.
Az angol tagozattal járó leterheltség ellenére kitűnő eredménnyel végzett minden évfolyamon, a jeles érdemjegy mellé több alkalommal kapott dicséretet matematika, magyar nyelv és irodalom, angol nyelv, történelem, környezetismeret és ének-zene tantárgyakból. A nyolc éven keresztül végzett kitűnő tanulmányi eredményéért és példamutató magatartásáért iskolánk legmagasabb kitüntetésében, Árpád-díjban részesült.

Kovács Botond, a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola volt 8. c. osztályos tanulója: Botond tanulmányi munkája kiemelkedő, kitűnő, szorgalmasan tanult, kötelességtudó, feladatait példásan teljesítette. Ötödikesként második lett a „Beszélni nehéz!” körök országos szépkiejtési versenyén, ahol nyolcadikosok is szerepeltek. Négy éven keresztül nevezett társaival a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyre. Ötödikesként és hatodikosként korcsoportjában megnyerte a „Szép Magyar Beszéd” verseny megyei/területi fordulóját. Kiemelkedő eredményt ért el májusban a kisújszállási országos döntőben, ahol arany Kazinczy-jelvénnyel jutalmazták. Már alsó tagozatban kiemelkedett zenei tehetségével. Több zongoraversenyen indult, ahol díjazott lett, legutóbb arany minősítést kapott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb szakaszához érkezett a Vác Városi Strand és Uszoda felújítása

Muszka Emma, a Váci Juhász Gyula Általános Iskola volt 8. a. osztályos tanulója. Emma nyolc éven át kimagasló tanulmányi eredményt ért el, magatartása, szorgalma kitűnő, évről-évre több tantárgyból szaktárgyi dicséretben részesült. Számos verseny eredményes résztvevője volt. Angol középfokú nyelvvizsgát tett, a Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnáziumba jelentkezett.

Bényei Tamás, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium volt 12. a. osztályos tanulója. Tamást sokrétű és magas színtű műveltség jellemzi az élet és a tudomány számos területén, humán és reál tantárgyakból egyaránt kiemelkedő tudással rendelkezik. Szorgalmát jól példázza, hogy 8 általános iskolai és 5 középiskolai tanévet zárt 5.00 tanulmányi átlaggal. Minden tanévben az iskola kitűnő tanulója volt, közösségi munkájáért, sporteredményeiért, tanulmányi versenyeredményeiért többször is oklevél illette.

Kormos Anni Zsófia, a Váci Madách Imre Gimnázium 11. a. osztályos tanulója. Anni Zsófia tanulmányi eredménye kimagasló, magatartása, szorgalma kitűnő. Az iskolai színkör tagjaként főszerepeket játszik. Tagja a városi Parlando Társulatnak, ahol szintén több darabban szerepelt. Országos Kazinczy szépkiejtési versenyen I. helyezést ért el (Kazinczy emlékérem 2021), a Pest megyei Kazinczy versenyen 2020-ban, 2021-ben is I. helyezést ért el.

Kerényi Kárpát, a Piarista Gimnázium és Kollégium volt 12. a. osztályos tanulója. Kárpát nyolc évig volt az iskola tanulója, tanulmányi eredményei mindig jelesek voltak. Zenei pályafutását és sporttevékenységét a legnehezebb iskolai években sem hagyta abba, versenyeredményein felül számos koncerten is fellépett. Nagyon nyitott és érdeklődő diák, tudományos igényessége, az önfejlesztésbe tett energiája területén messze felülmúlja kortársait. Sokat és szívesen gondolkodik, tanulási attitűdje a digitális munkarend ideje alatt is példamutató volt társai számára. Kitűnő eredményű érettségi vizsgát tett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Negyven éves távhő vezeték cseréjét végzik, éjjel is dolgozni fognak

Baranyi Evelin, a Váci Szakképzési Centrum Király Endre Technikum és Szakképző Iskola 11. a. osztály tanulója. Evelin az elmúlt három év során kitűnő tanulmányi eredményt ért el a rendészet és közszolgálat ágazati képzésben. Minden évben folyamatosan, több tantárgyból kap dicséretet. Teljesítménye kiemelkedően magas, mely nem csak a fegyelmezettségének, szorgalmának és kiváló megfigyelő képességének köszönhető. A közösségben jól érzi magát, az osztály egyik központi egyénisége. Motiválja osztálytársait, ösztönzően hat a többiekre. Közösségi munkája során rendszeresen részt vesz az iskolai rendezvényeken, segít azok megszervezésében.

Bíró Krisztián, a Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Technikum volt 12. c. osztályos tanulója. Krisztián az angol nyelvi előkészítőben kezdte meg tanulmányait az iskolában 5 évvel ezelőtt. Azóta osztálytársaival együtt turisztikai szakon elvégezte a szakgimnáziumi képzést. A 12. évfolyamot kitűnő tanulmányi eredménnyel végezte 11 szaktanári dicsérettel. Az érettségi vizsgát kitűnő eredménnyel zárta, turisztikából emelt szintű érettségi vizsgát tett. A kiváló tanulmányi és a sportban elért kimagasló eredményei mellett az osztályközösségben a társai elismerték, felnéztek rá, szerették. Központi szerepe volt az osztályban, példaképpé vált.

Bakardzsiev Krisztián Rosan, a KM ASZC – Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium volt 12. a. osztály tanulója. Krisztián általános műveltsége remek, példás szorgalmú és tisztelettudó. A természet felé különösen alázatos magatartásával példamutató tanuló. Nagyon jóindulatú, segítőkész, szorgalmas, okos, nyitott és barátságos diáktárs volt. A szakmai agrárversenyeken való részvétel gondolata a rovarszeretete kapcsán merült fel. Lelkesen készült, előre dolgozott, kiváló megfigyeléseket tett, csak kevés iránymutatásra szorult. Felkészültsége, a prezentációi és az előadásmódja meghazudtolja korát. A rovarászathoz kapcsolódó könyveket, kiadványokat olvasgatja. A különféle tudományos folyóiratokat is szívesen forgatja, olvassa, azokban maga is publikál. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments