„De victus Vincit” Legyőzve győz! – Mindszenty ”15” Emléktúra  és Mindszenty „40” Teljesítménytúra

A Korreláció Tudományos és Kulturális Alapítvány mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Váci Csoportja 2021-ben is szervezője volt a Mindszenty József Emlék – és Teljesítménytúrának, melyen több mint 100 fő vett részt. A résztvevők 15 és 40 kilométeres távok megtételével emlékeztek a történelmi eseményekre. Déginé Somoghy Judit írása.

A jól sikerült programhoz segítségükkel, felajánlásukkal nagyban hozzájárultak azok a települések, melyeken a túra útvonala átvezetett, illetve ahol ellenőrzőpontokat alakítottunk ki, így a túrázók megpihenhettek, felfrissülhettek.

Felsőpetényben a templomban a résztvevők kicsit elcsendesedhettek, fejet hajthattak a Mindszenty oltárnál. Alsópetényben meghallgathatták Mindszenty József felsőpetényi fogva tartása, majd szabadulása után elmondott budapesti beszédét. Kosdon a bíboros úr szobránál koszorút helyeztek el és mécseseket gyújtottak az 1956-os Forradalom és Szabadságharcra emlékezve.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Kismarosi cserkészet története - Cserkészkiállítás a Kismarosi Falumúzeum – Sváb Emlékezet Centrumban

Köszönjük a jószándékukat, segítségüket az öt település vezetőinek:

  • Szalai Szilviának, Felsőpetény Alpolgármesterének
  • Laluja Imrének, Alsópetény Polgármesterének
  • Agárdi Andrásnak, Ősagárd Polgármesterének
  • Csiri Csabának, Keszeg Polgármesterének
  • Kurdi Ferencnek, Kosd Polgármesterének

Segítségükkel, támogatásukkal a túrákon való résztvevőknek alkalmuk volt a Naszály lábánál fekvő és a Cserhát dombjai között lévő településeket megismerni, felfedezni. Szervezőinktől sokan érdeklődtek a települések szálláslehetőségeiről, mert szeretnének később is visszatérni néhány napra pihenni, kirándulni, túrázni.

Külön köszönjük még Kucsák Gábor váci és Orbán József szobi vállalkozónak az önzetlen segítségüket!

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

December 18-án ismét várják a túrázókat a Cserhát lankái, dombjai az „Advent a Cserhátban” túra alkalmával. Szeretettel hívunk mindenkit, aki szeret mozogni, kirándulni szervezett formában, de mégis családias, baráti közegben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Mindszenty-szobrot kapott Kismaros

Annak, aki érdeklődik a Dunakanyarban és térségében megrendezésre kerülő szabadidős programok iránt érdemes lehet felkeresni a Dunahang facebook oldalát, ahol a fentihez hasonló eseményekről értesülhet és olvashat: https://www.facebook.com/Dunahang-296020547936773/ ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments