Díjazták a DDC felelős munkáltatói törekvéseit

A Duna-Dráva Cement Kft (DDC) számára kiemelten fontos, hogy a munkatársak szívesen dolgozzanak a vállalatnál, megőrizzék a testi és lelki egészségüket, és az, hogy a DDC-re, mint családbarát munkahelyre tekintsenek. A vállalat felelős foglalkoztató magatartását most szakmai díjakkal is elismerték – olvasható a vállalat közleményében.

Felelős foglalkoztatóként is kitűnik

Az OFA Nonprofit Kft 2016 óta hirdeti meg „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatát, amelynek célja azon hazai munkáltatók elismerése, akik számára az emberi erőforrás központi értéket képvisel.

Az Év Felelős Foglalkoztatója 2021 nagyvállalati kategória győztese a Duna-Dráva Cement Kft lett.

„A minőségi munkahelyek megteremtésében élenjáró, a családbarát hozzáállást, a fejlődési, előrelépési lehetőségek biztosítását vagy az egészségmegőrzést a mindennapi gyakorlatban tudatosan és következetesen érvényesítő vállalatokat már hatodik alkalommal ismerik el Az Év Felelős Foglalkoztatója díjakkal.”  – mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat díjátadó ünnepségén.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

A család a legfontosabb

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány évek óta elismeri azokat a cégeket, amelyek családbarát gyakorlatokat vezetnek be a mindennapi működésük során, és ezeket a munkatársak igényei szerint alakítják.

Az Év Családbarát Vállalata fődíj mellett kiosztották a „Családbarát Vállalat” címet, idén 39 vállalat, többek között a DDC számára is. A cím nem jár automatikusan, minden esetben tiszteletre méltó eredmények állnak a háttérben.

A vállalat néhány évvel ezelőtt csatlakozott az alapítvány Vándorbölcső programjához, hiszen fontos értéknek tekintik a családot, és támogatják a gyermekvállalást. A program keretében egy bölcsőt biztosítanak 1-6 hónap időtartamra egy DDC-s családnak, majd az idő leteltével egy másik gyermek számára ajánlják fel.

Szintén fontos elemként tekint a DDC a munkatársai számára nyújtott juttatási csomagjára is, amelyet most 4 rövidfilmen keresztül ismerhetnek meg az érdeklődök az alábbi linken: www.duna-drava.hu/beren-feluli-juttatasok

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments