Fontos döntések az évzáró testületi ülésen

Az éves munkaterv szerint december 15-én megtartott – a tervek szerint idei utolsó – ülésén a váci képviselő-testület több személyi döntés mellett változatlanul hagyta mind a temetkezési díjtételeket, mind a parkolásért fizetendő összegeket. Több határozat született Vác kisvárosias jellegének jövőbeni megőrzése érdekében és független szakértő fogja megvizsgálni, hogy az itt élők pénzéből mire ment el a stadion felújítására adott 180 millió – írja a vac.hu.

Az ülés a nemrégen elhunyt háziorvosra, Ujhelyiné dr. Hetényi Katalinra való megemlékezéssel kezdődött meg. A jelenlévők egy perces néma csenddel tisztelegtek a várospolitikus előtt és csak ezt követően kezdték meg a munkát. A személyi, gazdasági és városüzemeltetési kérdésekben hozott döntések közül a legfontosabbak az alábbiak szerint foglalhatóak össze.

A szakbizottságok döntései

A képviselő-testület ülését megelőzően az önkormányzat szakbizottságai a véleményezésre és javaslattételre megkapott előterjesztéseken kívül több, átruházott hatáskörben hozott döntést is meghoztak. Ezek közül a legfontosabbak:

  • az Emberi Kapcsolatok Bizottsága (EKB) a szociálpolitikai kerekasztal munkájához határozatlan időre Bagyinszki Beát delegálta;
  • az EKB döntése értelmében idén a „Vác Város Művelődéséért” kitüntető címet Rusvay Kata, a „Közművelődést segítő munkáért” elismerést Tanai Anna, „Vác Város Művészeti Díját” Koltai-Dietrich Gábor veheti majd át.
  • a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság többek között üresen álló ingatlanok értékesítéséről hozott döntést.
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

Vezetőket neveztek ki

A Napirend elfogadása előtt a tárgysorozatban szereplő önálló képviselői indítvány kapcsán a jegyző törvényességi kifogással élt, mert az a képviselők jogállását az önkormányzati törvénnyel ellentétes módon változtatná meg.

A Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft ügyvezetőjének 2022. január 1-től ötéves időtartamra Kelecsényi Ágnest nevezték ki.

A január 1-től működő Madách Imre Művelődési Kulturális és Szolgáltató Nonprofit Kft (amely a Madách Imre Művelődési Központ feladatait veszi át) ügyvezetőjének Laczi Saroltát választották meg. A gazdasági társaság Felügyelő Bizottságának tagjai: Iványi Károlyné, Inotay Gergely és Kászonyi Károly.

Tartalék átcsoportosítás szociális és gyermekintézmények javára

A személyi kérdések után gazdasági témájú előterjesztések kerültek napirendre. A likviditási jelentés alapján újfent megállapítható: az átgondolt, felelősségteljes gazdálkodás továbbra is biztosítja a város stabil költségvetését, annak ellenére, hogy a súlyosbodó pandémia és a kormánydöntések által okozott bevételkiesésnek, illetve elvonásoknak jelentős negatív hatása van.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A büdzsé aktualizálásában ezúttal több, eddig tartalékkeretben lévő forrás átcsoportosítása történt meg. Ebből finanszírozza a város több óvoda és az önkormányzati idősotthonok működését költségigényét is.

A grémium egyetértett azzal is, hogy a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ létszáma egy fő iskolai segítővel bővüljön.

Változatlan díjtételek

Jóváhagyták az idei külügyi beszámolót, továbbá a 2022-es külügyi, illetve az ellenőrzési tervet. Elfogadták a szakbizottságok és a képviselő-testület jövő évre vonatkozó munkatervét. (Az ülésnapok az eddigi időbeosztási koncepció szerint lesznek, kivéve áprilisban, amikor az országgyűlési választás miatt nem lesz ülés. A közmeghallgatást jövőre is decemberre tervezik.)

A parkolási rendeletben a bérletek érvényességének meghatározásánál „havi”, illetve az „éves” bérlet helyébe „30 napos” és „365 napos” bérletváltási időszak lép. A hatályos szabályozás szerint az 1. és 2. zónában ingyenes lesz a parkolás december 21. és január 2. között.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

A köztemetőkről és a temetkezésről szóló rendelet évenként kötelező felülvizsgálata után 2022-ben sem változnak a díjtételek.

Kiderül-e, hová lett a stadionra adott közpénz?

A több mint 5 éve a stadion rekonstrukcióra irányuló beruházás önkormányzati támogatásának elszámolását a testület felfüggesztette és független külsős műszaki szakértővel vizsgáltatja meg a benyújtott dokumentációt és a jelenlegi állapotot. A képviselők egyben bekérték a Vác FC-től a TAO-szerződés minisztérium felé eddig beadott pénzügyi igazolásait.

Arról is döntés született, hogy a települési önkormányzat közigazgatási szerződés alapján támogatja a jövőben a városban működő hat nemzetiségi önkormányzatot.

A nyílt ülés végén napirend utáni felszólalások és új képviselői kérdések következtek.

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete január 19-én, szerdán tartja legközelebbi soros plenáris ülését. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments