Hajoljunk le a rászorulókhoz – Látogatóban a Szent Ferenc Szegényei Alapítványnál

Ságújfalu ezer lelkes település Nógrád megyében, a megyeszékhely, Salgótarján közelében. Itt működik 2019 óta a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány, Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök vezetésével. A falu általános iskolájának szomszédságában lévő Jelenlétházban beszélgetett Bodnár Dániel a szervezet jelenlévő tagjaival, majd írta meg a következőket a magyarkurir.hu-n.

Beer Miklós püspök papi, főpásztori szolgálatát végigkísérte a szegényekkel, azon belül is a cigányokkal való kiemelt törődés. Amikor néhány éve nyugdíjba vonult, eltűnődött azon, mit vár még tőle a Jóisten. Összefutott régi ismerősével, Vecsei Miklóssal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökével, aki megemlítette, hogy elindították a felzárkózó településeket támogató programot: a háromszáz leghátrányosabb helyzetű magyar falu életkörülményein szeretnének javítani. A program a belügyminiszter alá tartozik, egyházközségek, szerzetesrendek, civil szervezetek jelentkezhetnek egy-egy falu patronálására. „Hozzatok létre egy alapítványt, akkor be tudtok kapcsolódni ti is” – javasolta Vecsei Miklós.

Beer Miklós nem tétovázott, azonnal beszélt erről a barátaival. Egyikük, Kovács Tibor felajánlotta, hogy leteszi az alaptőkét a szervezet létrehozásához. Mi legyen az alapítvány neve?

„Szent Ferencet nagyon szeretem, Szentatyánkat is Ferencnek hívják, és ez az egész program a szegényekről szól, a hátrányos helyzetű falvainkról. Legyen Szent Ferenc Szegényei Alapítvány” – javasolta Beer Miklós püspök.

Nem sokkal később megkereste két másik barátját is: Dálnoki Gábor közgazdászt, illetve Réti József újságírót, aki életműinterjút készített vele. Örömmel csatlakoztak. Kovács Tibor lett az alapító, ők hárman pedig a kuratórium tagjai, közülük az elnök a nyugalmazott megyéspüspök. Az alapítványt 2019 novemberében jegyezték be. Az a kérdés is gyorsan eldőlt, hogy hol kezdjék meg a működésüket. Püspöki szolgálata alatt Beer Miklós erősen kötődött Nógrád megyéhez, melynek egész területe a Váci Egyházmegyéhez tartozik. Mivel Ságújfalun jól ismerte Szentes Attila polgármestert és Kapás Attila plébánost, a választás erre a településre esett.

A háromszáz leghátrányosabb helyzetben lévő magyar falu mindegyikében nagy számban élnek cigány családok, arányuk ezeken a településeken legalább ötven százalék. Ságújfalun negyven, a szomszédban lévő Karancsságon nyolcvan. Idén Ságújfalu mellett elvállalták egy másik falu, Szalmatercs patronálását is, ahol hetven százalék a roma népesség aránya. Beer Miklós szavaiból kiderült: a programba bekerülő minden településen két szociális munkás bérét biztosítja az állam.

„A papjaimnak azt szoktam mondani: nézzetek körül, a Jóisten biztosan odakészített a feladatra valakit, aki még nem is tudja ezt, de a belső meghívást már megkapta.” Így találtak rá egy fiatal hölgyre, Nellára. Édesanyja, Bori korábban a karancssági templom sekrestyése volt. Cigány származású, leérettségizett. Beer Miklós püspök megkérdezte Nella édesanyját, nem vállalná-e el a lánya a feladatot. Az első szóra igent mondott.

A másik szociális munkás Edina lett. Dálnoki Gábor, az alapítvány pénzügyi vezetője elmondta: a programban fontos, hogy lehetőleg helyi ember legyen a szociális munkás, ez a jelenlétet erősítő mozzanat. Edina a „Fókuszban a gyermek (EFOP)” elnevezésű európai uniós program résztvevőjeként csatlakozott hozzájuk mint családsegítő munkatárs. Ennek a hátrányos helyzetű gyermekek életkörülményeit és esélyeit javító programnak az a rendeltetése, hogy a születéstől az első munkahelyig elkísérje a gyermekeket. Dálnoki Gábor és Beer Miklós is hangsúlyozták, a település vezetése és az általános iskola igazgatója mindenben támogatják őket, a kapcsolatuk harmonikus.

Beer Miklós püspök arról is beszámolt, hogy a két szociális munkás naponta végigjárja a település családjait, elbeszélgetnek a szülőkkel, felmérik, hol miben kell segíteni.

A falu szélén két-három család borzalmas körülmények között él, tízen laknak huszonöt négyzetméteren, a víz nincs bevezetve, ablak sincs a házon, az állapotok a borsodi nyomortanyák világát idézik. A falu lakóinak nagy többsége azonban tisztes szegénységben él, a gyerekek járnak iskolába. Az alapítvány munkatársai és önkéntesei a tizenhét-tizennyolc éves anyukákkal is foglalkoznak. Neveléspszichológusok egy beszélgetésben felhívták a figyelmet arra, hogy a fiatal cigány anyukák gyakran még a másfél éves gyerekeiket is a karjukon hordják. Azért, mert ennyire szeretik őket? Nem. Nincs hová letenniük őket. Így a gyerekek fejlődéséből nemegyszer kimarad a mászós korszak. Ezért is nagyon fontos, hogy a családokban segíteni tudjanak a lakáskörülményeken, legyen padló, ahová az anyuka le tudja tenni a gyerekeit, hadd játsszanak, másszanak. Ugyanilyen lényeges az is, hogy megtanítsák a fiatal anyukákat mesélni, háztartást vezetni.

Beer Miklós egy kedves tanítványát, Somos László atyát szokta idézni, aki évtizedek óta foglalkozik cigánypasztorációval: az önbecsülésüket kell visszaadni a cigányoknak, hogy elhiggyék, ők is a Jóisten képmásai, és tudjanak akarni. A programnak ez a lényege, húsz-huszonöt évre tekintenek előre. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az integráció nem azt jelenti: feledkezzenek el a cigányságukról, hanem hogy legyenek büszkék rá. Ezt segíti például a Szimfónia program is, amelynek a vezetője Berki László, világszerte ismert hegedűművész. Hetente kétszer mégis eljön ide tanítani a gyerekeket.

Beer Miklós és Dálnoki Gábor is hangsúlyozzák, milyen fontos a társadalom érzékenyítése. Ebbe az irányba visznek Ferenc pápa megnyilatkozásai, de elődje, XVI. Benedek is azt fogalmazta meg Deus caritas est (Az Isten szeretet) kezdetű enciklikájában: a hiteles krisztusi Egyházban harmóniában van a kérügma, a liturgia és a diakónia. Egymást föltételezi a szent tanítás, a liturgia és a szeretetszolgálat. Nagyon fontos, hogy ez a tanítás egyre inkább átjárja a gondolkodásunkat. Ferenc pápa újra és újra előhozza:

„Egyházunk, kereszténységünk hitelességének mércéje az, hogy lehajolunk-e a rászorulókhoz, a hátrányban lévőkhöz.”

A mindennapok tapasztalatai alapján nem valószínű, hogy eljön az az idő, amikor az egész társadalom empatikus lesz a szegényekkel és a leszakadókkal. De ha össztársadalmi szinten nem is valósul meg az irgalom és a szolidaritás, a kisközösségek csodákra képesek – vetem fel, és Beer Miklós azonnal hozzáteszi, gyönyörű jelei vannak ennek. Példaként szépen becsomagolt Mikulás- és karácsonyi ajándékokat mutat, amelyet a dél-budai Szent II. János Pál Iskolaközpont diákjai küldtek a ságújfalui gyerekeknek, tudatosan kapcsolódva a Szent Erzsébet-ünnephez. Sok hasonló kezdeményezéssel találkozhatunk. Így talál egymásra a városi környezetben, jobb módban élő család és a leszakadó falu hátrányos helyzetű gyermeke. Személyesen is eljönnek a hetedikes, nyolcadikos diákok meglátogatni az ittenieket. Dálnoki Gábor hozzáfűzi: a viszonylagos jólétben élő diákok és családtagjaik el sem tudják képzelni, milyen körülményekkel küzdenek a hátrányos helyzetű településen a hasonló korú gyerekek.

A Jelenlétházban, ahol beszélgetünk, játszósarok várja a gyerekeket. Konyha is van, itt főzőtanfolyam indulhat, és rendszeresen tartanak összejöveteleket, beszélgetéseket. A mosókonyhában nagy teljesítményű mosógépet helyeztek el, és zuhanyzórészt alakítottak ki, mozgássérülteknek is.

A teljes cikk itt érhető el. (Fotó: Merényi Zita) ♦