Még leadhatja jelentkezését az AVKF meddő párokat segítő képzésére

December 17-ig lehet jelentkezni az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) 2022. februárjában induló meddő házaspárokat támogató, segítő képzésére. A Budapesten zajló, 4 féléves „Reproduktívegészség-fejlesztő és meddőségi (mentálhigiénés vagy lelkigondozói) szaktanácsadó” szakirányú képzést az Aporon 2019 óta zajló az Anna-Joachim Program szakembereivel és szakmai tapasztalataira építve állították össze segítő foglalkozású, orvos vagy teológus alapdiplomával rendelkező jelentkezőknek – olvasható az intézmény közleményében.

Még a tanév elején jelentette a váci székhelyű főiskola, hogy egy Magyarországon eddig nem elérhető, mentálhigiénés segítő képzést képzést fog indítani. Ennek keretében a résztvevők elsajátíthatják mindazt a tudást, amely birtokában képesek lesznek régebb óta gyermekáldásra váró pároknak mentális-lelki segítséget nyújtani közös életük kialakításához. A program neve Szűz Mária szüleire, Jézus Krisztus anyai nagyszüleire utal. Ez a szimbolikus elnevezés azt fejezi ki, hogy a terméketlenség állapotának ideje nem kizárólag a várakozás időszakaként mutatkozhat meg egy házaspár életében, hanem a változás dinamikus, újrakonstruáló energiájává is válhat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

„Olyan szakembereket szeretnének képezni, akik mentálhigiénés/lelkigondozói eszközökkel, keresztény szellemiségben vagy arra nyitott módon támogatják a meddőséggel küzdő párokat, preventív szemléletükkel elősegítik a reproduktív egészség fenntartását és növekedését egyéni és társadalmi szinten egyaránt” – fogalmazott Homokiné Hollósi Mária Cecília, az AVKF oktatója, az Anna-Joachim program szakmai vezetője, valamint a februárban induló képzés szakfelelőse.

A képzés korszerű, interdiszciplináris ismereteket nyújt a reproduktívegészség-fejlesztés elméletéről és gyakorlatáról, a termékenységi problémák mentálhigiénés vonatkozásairól és kezelésük bizonyítottan hatékony módszereiről, csakúgy, mint a humán reprodukció orvosi megsegítésének lehetőségeiről és az örökbefogadás társadalmi, jogi és pszichológiai kérdéseiről. A kurzusben hangsúlyt kap a hivatásszemélyiség kialakításának önismereti megalapozása, a preventív szemlélet elsajátítása, a kutatásmódszertani és diagnosztikai elvek megismerése és az önálló szakirodalom-feldolgozás készségének kialakítása is. Jelentkezni december 17-ig lehet motivációs levéllel és önéletrajzzal a Főiskola honlapján. A képzésről további információ: https://avkf.hu/uj-kepzes-az-aporon-reproduktivegeszseg-fejleszto-es-meddosegi-szaktanacsado-lelkigondozoi-vagy-mentalhigienes-modullal, valamint: https://avkf.hu/kepzesek/szakiranyu-tovabbkepzes ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments