Negyedszázados a gödi művészetoktatás

Jubileumi rendezvénysorozattal ünnepelték meg a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola művészetoktatásának 25 éves jubileumát – írja a dunakanyarregio.hu.

Házi zenei versenyt rendeztek november 23-án az iskola dísztermében, a következő napon tanári kiállításnak és gálaestnek adott otthont a település József Attila Művelődési Háza, november 25-én pedig a jubileumi hét záróünnepségére került sor a tanintézmény Dísztermében, valamint az „Álmaim iskolaudvara” mottójú rajzpályázat díjátadójára. Az ünnepséget Nevelő-Szavári Anita igazgatóhelyettes, a művészetoktatás vezetője nyitotta meg.

„Bár én csak  hetedik éve lehetek részese mindannak, amit itt, Gödön művészetoktatásnak nevezünk, nagyon büszke vagyok arra a sokrétű munkára, mellyel nap mint nap valami újat alkotunk, adunk át növendékeinknek, legyen az táncművészeti, képzőművészeti vagy zeneművészeti óra. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik létrehozták iskolánkat, valamint azoknak, akik a művészetoktatás szellemiségét életben tartják és továbbadják növendékeinknek” – mondta az igazgatóhelyettes.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Majd Bajkó Ildikó felidézte a művészetoktatás „őskorát”. Az egyes művészeti ágak korábban szakkörként működtek, rajz-, tűzzománc-, virágkötészet- és néptánc foglalkozásokat tartottak, sorolta az igazgató. A Dunakeszi Zeneiskola tagozataként pedig zongora- és hegedűoktatás folyt a régi Lenkey utcai épületben és Alsógödön.

Jeles dátum 1995. október 25. Ekkor vette fel a tanintézmény jelenlegi nevét. A zeneiskolában 125 növendék tanult, a képző- és táncművészetre 138 tanuló jelentkezett. A művészeti iskolában pedig nyolc pedagógus oktatott. Az iskola 2007-ben kapta meg az akkori Oktatási Minisztériumtól a „Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény” címet, 2020-ban pedig kiemelkedő szakmai elismeréseként Elismerő oklevelet kapott az iskola Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások miniszterétől.

„Jelenleg 517 tanuló és 25 pedagógus tartozik a művészetoktatáshoz, de a felvételi adatok, a szülői igények és a létszámok növekedése miatt további álláshely bővítés szükséges” – zárta mondandóját az intézményvezető.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Végül a rajzpályázat eredményeként Szabóné Forgács Gabriella, a Dunakeszi Tankerületi Központ igazgatója és Bajkó Ildikó 31 diáknak díjakat adott át és színvonalas tanári koncertet hallgatott meg a közönség. (Forrás és kép: Katona M. István, Dunakanyar Régió) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments