„A mi érdekeink is azt diktálják, hogy úgy tudjunk az előfizetőkkel kapcsolatot tartani, hogy ne legyen bennük tüske”

Felvásárolták az évtizedek óta váci tulajdonban lévő városi kábeltelevízió társaságot. A váltást tavaly év végére ütemezték és igyekeztek úgy intézni, hogy a felhasználókat semmilyen hátrány ne érje és problémamentesen éljék meg a folyamatot. De még így is számos kérdőjel maradt a fejekben azt illetően, hogy milyen hatással lesz ez a tévénézési szokásaikra, szerződésükre. Ezt látva kereste fel a Váci Napló Pintér Zoltánt, a cég ügyvezetőjét, hogy reagáljon a kérdéses pontokra.

Még novemberben számoltunk be arról, a váciak sokaságát érintő hírről, miszerint új tulajdonosi kör kezébe kerül a Vác Városi Kábeltelevízió Kft. hálózata. Több tulajdonosváltáson is átesett már az elmúlt évek során az 1988. május 15-én indult cég, de eddig egyvalami nem változott: mindvégig helyi vállalkozásként működött tovább. Sokáig a művelődési központ és az önkormányzat is benne volt az üzemeltetésében, majd 2005-ben került teljesen magánkézbe, de jellemzően akkor is azok vásárolták meg, akik alapították és üzemeltették, így lett Gergely Sándor a fő tulajdonosa. A törés tavaly, december 1-jén következett be, amikor a Magyar Telekom érdekeltségi körébe tartozó KalászNet Kft. vette át az irányítását.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szakmai napot tartottak a váci humán szféra munkatársai

Értelemszerűen sokakat meglepett ez a döntés és rengeteg kérdés merült fel a jövőre vonatkozóan, hiszen a tévénézés az egy, az emberek mindennapjait érintő ügy, amivel kapcsolatban nem szeretnék, hogy gyökeres változtatásokhoz vagy kompromisszumokhoz kelljen hozzászokniuk. Így az első kérdésünk, amelyet Pintér Zoltánhoz intéztünk nem is lehetett volna más, mint, hogy mégis mi eredményezte a tévészolgáltató új tulajdonosi kör kezébe engedését?

Régóta volt már több „kérőnk” is, így ezt egy hosszú ideig érlelt folyamatnak nevezhetjük. Nem volt olyan gazdasági kényszer, ami azt diktálta volna, hogy el kell adni a céget, ez egy jól prosperáló, sikeres projekt volt. De mivel a tulajdonosi kört lassan 70 év körüliek alkotják, el kellett gondolkozni azon, hogy meddig és hogyan érdemes vinni ezt a vállalkozást. Végül érkezett egy ajánlat, amit a Telekom csoporttól kaptunk és így született az a döntés, hogy eladó lesz, nem maga a cég, hanem a hálózat, illetve az előfizetői szerződésállomány.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

Na de akkor mi lett a sorsa magának a cégnek?

A cég az megmaradt. Itt vagyunk, csináljuk az ügyfélszolgálatot, a műszaki bekötéseket, és a műszaki hálózatfelügyeletet. Tehát kívülről kevésbé látszik ez a tulajdonosváltás, mintha ténylegesen egy nagy céges tranzakció történt volna. Maradtak a kollégák is, akik dolgoztak az ügyfélszolgálaton és a műszaki részen.


Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments