A nagymarosi füvesasszony, akinek bodza virágzik a hűtőjében
Bizonyára mindnyájan hallottuk, akár pályaválasztás előtt álló fiatalként nekünk címezve azt a már-már közhelynek számító tanácsot, hogy: „ha teheted olyan szakmát válasszál magadnak, amit egész életedben szívesen fogsz csinálni.” Azonban amennyire logikusnak és magától értetődőnek hat ez a mondat, annyira nehéz betartani. Sokan nincsenek megelégedve a monoton, fárasztó munkájukkal és ha újrakezdhetnék valami mást választanának. Attól a gondolattól viszont valószínűleg még ők is visszariadnának, hogy ne egy állandó biztonságot és megélhetést nyújtó, biztos állásuk legyen. Kevesen merik megengedni maguknak azt a „luxust” vagy azt a szabadságot, hogy mindig csak olyan munkahelyük legyen, amit éppen eléjük sodor az élet. Pedig a Nagymaroson élő Eszterhás Emőke példája azt mutatja, hogy így is lehet.
Még tavaly szeptemberben látogatott el Iliás-Nagy Katalin újságíró a barátai által csak Zebrának becézett füvesasszonyhoz, hogy személyesen is megismerhesse ennek a különleges személynek a történetét és aztán megírja a nála tapasztaltakat a wmn.hu-nak. De el se kellett kezdenie a beszélgetést, már látta, hogy nem egy átlagos dunakanyari házba lépett be és érezte, hogy egy nem mindennapi történetet hallgathat majd meg
„A szobában a mennyezetről száradó gyógynövények lógnak, szemközt a kamrában a kész lekvárok és szörpök sorakoznak, a konyhában a munkához szükséges kellékek: mozsár, kosarak, aprító olló, befőzőedények, üvegek és címkék. Még a tapétáról is a gyógynövények köszönnek vissza” – írta. De a java, azaz maga a beszámoló csak ezután következett, amit böngészve az olvasón egy irigykedéssel vegyített borzongás uralkodhat el rajta. Féltékeny lehet arra a szabadságra, amit Emőke megteremtett magának, de megrémülhet attól a bizonytalanságtól és véletlenszerűségtől, ami ezzel jár.
Emőke 17 évesen költözött el otthonról, hogy aztán a hatvanas, hetvenes évek Amerikájában játszódó, hippikről szóló filmeknek az életvitelét folytassa. Várpalotán talált egy kétszobás lakást 850 forintért, azt bérelte ki. „Azért pont ott, mert egy nagyon jó kis társaságba csöppentem. Remek időszak volt, minden este összegyűltünk, hippiskedtünk a vár körül, gitároztunk, Illés dalokat énekeltünk, néha elstoppoltunk Pestre bulizni. Nem sokkal később bekerültem egy budapesti jógás közösségbe is, akkor lettem vegetáriánus.”
Ezt követték azok a változatos munkakörök, amiket elvállalt: hol Magyarországon, hol külföldön. Mindig olyan munkát végzett, ami éppen akadt. Volt, hogy szórakozóhelyeken árusított ékszereket, gyertyákat vagy éppen újságot. Volt hogy pultozott, bébiszitterkedett vagy képeslapokat készített és azokat adta el. Leghosszabban talán rajzfilmeket festett, színezett és vágott egy rajzfilmstúdió kötelékében. Mint meséli, mindenhol feltalálta magát, és valahogy mindig megoldotta, hogy legyen mit csinálnia és miből megélnie. Na de hogyan következik mindebből a füvesasszony szerepkör?
A természet szeretete és a növények iránti rajongása gyermekkorától kezdve megvolt. A Bakonyban nőtt fel, édesapjával – aki földrajztanár volt és rendszeresen barlangászott – gyakran járták az erdőt és gombásztak. Emőke eleinte autodidakta módon képezte magát, megtanulta, hogy melyik növény mire jó, míg nem teljesített is egy témába vágó online tanfolyamot is. De itt nem állt meg, elvégzett egy Bach-virágterápiás képzést, egy természetgyógyász és egy egészségügyi modult. Majd néhány évvel később fitoterapeuta-képesítést szerzett, és a zánkai füvesemberhez járt gyógynövény-túravezetői képzésre.
„Emőke az alapanyagok egy részét ma már a saját kertjében termeszti meg, de továbbra is eljár az erdőbe gyűjtögetni, vagy, ha látja, hogy valahol nem szedik le a gyümölcsöt, akkor elkéri.” Olyan különlegességek sorakoznak a kamra polcán, mint a gyömbéres fügeszörp, a bazsalikomszörp, a citromos csalánszörp, a csilis cseresznyecsatni, a zölddiólekvár, a levendulás almalekvár, a mentás csokoládé vagy a szarvasgombás céklakrém. Akárcsak a természetben, konyhájában sincs pazarlás vagy felesleg. Ami a szörpkészítésnél fennmarad a szűrőn, az megy a következő adag lekvárhoz.
A természet megszabja a munka ütemét, hiszen mindig friss és szezonális alapanyagokból dolgozik. Megesik, hogy tíz kiló bodzavirág van a hűtőjében, és amíg az nincs elrakva, másnak bizony nem is jut hely. Emőke kis szériákkal dolgozik, egy ízből maximum tíz-tizenöt üveggel készül, és ha heti két-háromféle terméket tud készíteni, akkor már elégedett. Lettek volna már nagyobb megrendelései is, de egyedül nem tud, és nem is akar ennél többet vállalni. Így is megél belőle.
A kész termékeket különböző boltokba viszi, vagy a nagymarosi termelői piacon árulja, sok törzsvásárlója már házhoz jár. Ezért is szeretne egy kis teázósarkot kialakítani a kertben, hogy hangulatosabb körülmények között fogadhassa a vendégeit.
A teljes cikk itt található meg. ♦