Az óvodásokat is bevonja a méhek megmentésébe a Tehetsz méh többet! kampány
Az összes magyarországi, tízezer lakosnál kisebb település óvodája, több mint 2400 intézmény kapott ajándékba az elmúlt hetekben a méhek és az emberek harmonikus együttéléséről szóló mesekönyveket és foglalkoztató füzeteket 125 millió forint értékben. A 2020-ban indított Tehetsz méh többet! kampány alapítói így vonták be az intézményeket a méhek megmentésére és a mézfogyasztás népszerűsítésére indított nagyszabású programba. Ehhez kapcsolódva pedig országos rajzpályázatot is hirdettek az intézményeknek. A nyertes óvodák összesen egy tonna mézet kapnak ajándékba, a zsűri által legjobbnak ítélt rajzokat kiállításon is bemutatják – olvasható a kezdeményezés sajtóközleményében.
Tavaly decemberben összesen tízezer mesekönyvet és százezer színező foglalkoztatófüzetet juttattak el a Tehetsz méh többet! kampány alapítói az ország valamennyi, tízezer főnél kisebb településének óvodáiba. A 2406 intézmény Várszegi Adél Zümmögés erdőn-mezőn – Bolyhos és Szofi kalandjai mesekönyvét és a hozzá tartozó, Zümmögés erdőn-mezőn – játékos fejtörők ovisoknak foglalkoztató füzeteket kapta meg több példányban.
A Tehetsz méh többet! szakmai összefogás célja, hogy felhívja a figyelmet az élelmiszer-termelésben a beporzás miatt kulcsszerepet játszó méhek ökológiai fontosságára, javítsa a mintegy húszezer család megélhetését biztosító méhészeti ágazat helyzetét, illetve ösztönözze a hazai mézfogyasztást, és ezáltal segítse egészségünk védelmét.
A program alapítói, a Takarékbank, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, az Agrármarketing Centrum, valamint a lebonyolító Pressinform PR-ügynökség és a Pannon Értéktár azért döntöttek a könyvek és a foglalkoztatók ingyenes átadásáról, mert különösen fontosnak tartják, hogy a gyermekek már ilyen fiatalon megtanulják, hogyan lehet együtt élni a méhekkel, mennyire egyedülálló és pótolhatatlan szerepet játszanak ezek a rovarok az életünkben, az emberiség élelmiszer-ellátásában.
A kisgyermekeknek szóló program keretében országos rajzpályázatot is hirdettek, hogy a 3–7 éves gyermekek saját eszközeikkel mutathassák meg, milyen fontosak életünkben a méhek. A pályázat kabalaállata, a Tehetsz méh többet! kampány egyik főszereplője, Bolyhos, a kaptártól elkalandozott méhecske. A pályázatra mind a 2400 óvodából várnak gyermekrajzokat február végéig.
A pályázaton nyertes tíz óvoda idei mézfogyasztását, egyenként 100–100 kilogramm magyar termelői mézet, a Tehetsz méh többet! program biztosítja. A rajzokat kiállítják a Magyar Természettudományi Múzeumban, valamint bemutatják a kampány honlapján is. A pályázat tíz különdíjas óvodája pedig örökbe fogadhat egy-egy méhcsaládot egy méhész gazdánál. A méhek munkáját követni tudják a gyermekek, és az örökbefogadásról oklevelet is kapnak.
„Azért tartjuk fontosnak, hogy már a kisgyermekeket is bevonjuk a méhek megmentésének munkájába, mert ők tovább tudják adni ezt a szemléletet a családjukban, és például rá tudják venni a szülőket, hogy a kertben alakítsanak ki egy kis méhlegelőt” – mondja Rúzsa Magdi énekes, a kampány nagykövete. ♦