Bocsánatkérésre szólította fel a városvezetést Pető Csilla

Tovább folytatódik a Regőczi István atyáról való közterület elnevezés körül kialakult csörte a városvezetés és Pető Csilla között. A fideszes önkormányzati képviselő jogtalannak érzi azokat a rágalmakat, amivel őt illetik, így amennyiben nem tudnak bizonyítékot felmutatni arról, hogy őt megelőzően is érkezett előterjesztés, arra kéri a polgármestert és Kászonyi Károly képviselőt, hogy nyilvánosan kérjenek tőle bocsánatot.

Mint ahogy a hétfőn megtartott sajtótájékoztatója elején Pető Csilla is elmondta, az ügy előzménye az volt, hogy még 2021 októberében megkereste a városvezetést azzal az előterjesztéssel, melyben javasolta, hogy Vácon közterület legyen elnevezve Regőczi atyáról. A decemberi ülésre behozott javaslatát azonban levették a napirendről, mivel egy, a korábbi városvezetés által hozott rendelet szerint csak olyan személyről lehet utcát, közteret elnevezni, aki már 20 éve hunyt el. A képviselőnő elmondta, természetesen ő is tisztában volt ezzel a szabállyal, de arra alapozott, hogy amennyiben a polgármester támogatja az adott javaslatot, akkor ez megkerülhető. A következő fordulat akkor következett be az eset kapcsán, amikor Matkovich Ilona jelezte: korábban Kászonyi Károly is megkereste őt egy hasonló javaslattal. Így megkérte a két képviselőt, hogy működjenek együtt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Az ügy azonban mégse az együttműködésnek a jegyében folytatódott. Pető Csilla január 17-én, hétfőn emléksétát szervezett, ahol a kezdeményezését támogató aláírásokat gyűjtött, amelyeket a városházához vittek, azzal a céllal, hogy átadják a polgármesternek. A városvezetés erre úgy reagált a város honlapján, hogy: visszautasítják az őket ért vádakat, valamint különösnek tartják azt, hogy az előző két önkormányzati ciklusban nem, csak most, pont a választási kampány idején jut a képviselőnő eszébe a méltó emlék állítása. Többek között erre reagált hétfőn Pető Csilla a városháza előtt megtartott sajtótájékoztatóján.

„A testületi ülésen hallottam először polgármester asszony megnyilvánulásából arról, hogy őt már korábban, Kászonyi Károly képviselő úr megkereste, szintén azzal a javaslattal, hogy Vácon Regőczi atyáról – aki a városnak az embermentő tevékenységéről közismert első díszpolgára – kerüljön egy közterület elnevezésre. Én a sajtó előtt szeretném megkérni képviselő urat, hogy legyen olyan kedves, mutassa be a dokumentumokat, az előterjesztéseket, a névadományozási bizottságnak, illetve a szakbizottságnak a jegyzőkönyvét, hogyha létezik ilyen dokumentáció. Amennyiben nem rendelkezik ilyen szakmai anyaggal, szeretném a sajtó előtt megkérni polgármester asszonyt és a képviselő urat, hogy nyilvánosan kérjen tőlem bocsánatot mindazon rágalmazásért, meghurcoltatásért, ami a nyilvánosság előtt, mind az előterjesztést, mind engem ért” – szólította fel az érintetteket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

ESTV jelezte: a polgármester azt állította, hogy korábban szóbeli megkeresés érkezett hozzá és nem említette, hogy ennek bármilyen írásos nyoma lenne. Emellett rákérdezett arra, hogy valóban van-e jelentősége annak ki állt előbb elő ezzel a javaslattal.

„Kászonyi Károly képviselő úr az előző ciklusban is önkormányzati képviselőként működött, tehát neki biztos tudással kell rendelkezni abban a tekintetben, hogy mi a hivatalos ügymenet ahhoz, hogy egy előterjesztés megtárgyalásra kerüljön. Addig, amíg erről hivatalos, iktatott anyag nincsen, nem vehető készpénznek, hogy egy ilyen előterjesztés megindult vagy bármilyen egyeztetés folyamatban van – hívta fel rá a figyelmet a képviselőnő – Azért fontos mindez, mert engem azzal támad, mind a városvezetés, mind a képviselő úr, hogy ez egy politikai blöff, ez egy kampányfogás a részemről és nem a szándékot, nem azt a magasztos eszmét nézik, amivel én a város vezetését megkerestem.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

Végül a Váci Napló kérdésére Pető Csilla azt is elmondta, hogy ő sohasem zárkózott el az együttműködésnek a lehetősége elől, hiszen számára nem az a lényeg, hogy kinek a nevéhez kötődik ez a kezdeményezés, hanem az, hogy ez a közterület átnevezés szülessen meg és ilyen módon egy régi adósságát törlessze a város az atyával szemben. Majd bemutatta az előterjesztését igazoló dokumentumokat is.

A tájékoztató után az ESTV megkereste Kászonyi Károlyt, aki telefonon így reagált az elhangzottakra:

„Az utóbbi időben a közterület elnevezéssel kialakult méltatlan helyzettel kapcsolatban szeretném jelezni, hogy Vác Város Önkormányzata, mint ahogy a tavalyi évben egyeztettem polgármester asszonnyal, egy megfelelő közterület elnevezésével méltó emléket kíván állítani Regőczi atya emlékének. Mind polgármester asszony, mind pedig az összefogás frakció teljes mértékben támogatta a felvetésemet és amikor a jogszabályok megengedik megtesszük a szükséges intézkedéseket.” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments