Felemás teljesítmény, de magabiztos siker a Kisvárda ellen

A Váci NKSE megerőltető sorozatának következő állomásán a Kisvárdát fogadta hazai pályán. A takaréklángon égő váciak pedig a vártnak megfelelően nem könnyű, de nagyon fontos győzelmet arattak.

Hazatérve a romániai fiaskóból, Vác női kézisei nem pihenhettek sokáig. Három nappal az Európa Liga találkozó után a Kisvárda érkezhetett városunkba megvívni a két csapat már többször is elhalasztott bajnokiját. Egészen pontosan harmadik nekifutásra sikerült végre lejátszani az eredeti sorsolás szerint a 8. fordulóra tervezett összecsapást. A rendre szoros, de rendszerint váci sikerrel záródó párharc esetében pedig most is kiélezett küzdelemre lehetett készülni, hiszen csak néhány pont választotta el egymástól a két hölgykoszorút. Ottó Katalin is úgy nyilatkozott, hogy nehéz percekre számít, mivel egy egyre jobban megerősödő és összeérő riválist lát a kisvárdai alakulatban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Győzelemmel búcsúzott a hazai szurkolóktól a Váci NKSE

Izgalmasan is kezdődött meg a játék, bár nem abban a minőségben, mint ahogy azt remélni lehetett. Kölcsönösen elkövetett hibákkal indítottak a lányok, mely során kétszer a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést. De aztán végleg magukhoz ragadták az irányítást a hazaiak. Fokozatosan feljavult a védekezésük és Pásztor Bettina is jól hárította az elég egysíkú kisvárdai próbálkozásokat, így a meccs harmadára 10-5-ös előnyt harcoltak ki. Azonban összegzésként mégis azt lehet elmondani, hogy a szokatlanul kevés gólt hozó első játékrészben joggal bosszankodott a váci közönség a gyenge támadójáték miatt.

A folytatásban se javult sokat a mutatott játék minősége, felváltva zörögtek a hálók, sajnos a váciak nemigen tudtak felpörögni. De a takaréklángon égő váci lányok még így is újra össze tudtak szorgoskodni egy öt gólos előnyt. Ezt követően még egyszer megpróbálta a felzárkózást a vendég együttes, de szerencsére az 52. perc 24-22-es állása után elkészültek erejükkel. A hátralévő percek 5-1-es hazai dominanciát hoztak és a végére alakult ki a mérkőzés legnagyobb, 29-23-as különbsége.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Hazai pályán esélyt se adott a Fradi a váciaknak

A Váci NKSE pár nap múlva ismét hazai környezetben szerepel. Az Európa Liga újabb csoportmérkőzésén a roppant erős és egy hete Franciaországban is győzni tudó Viborg lesz az ellenfele. (Forrás: vac.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments