Ideiglenes forgalmi rend változásokat is okozni fognak jövőhéten a fa visszavágások

Már megkezdte és a jövőben is folytatja a városban található fasoroknak, az ebben az időszakban végezhető faápolási munkáit a Váci Városfejlesztő Kft. A társaság így ezúton is fel szeretné hívni a lakosság figyelmét, hogy a január 24-e és 28-a közötti időszakban 7 – 16-ig a Budapesti főút páros oldalán, valamint a Földváry tér és az Iskola utca közötti területen fognak dolgozni – olvasható a váci holding közleményében.

Az említett útszakaszon szabadon növő, nagy és terebélyes koronát nevelő Nyugati ostorfa, vagy ahogy a városban sokan ismerik e fafajt, csenkefa állomány található. Az említett növények hatalmasra nőtt koronái egyre inkább veszélyeztetik az épületeket, illetve az út páratlan oldalán futó elektromos vezetékbe is néhol már beleérnek. Az esetlegesen – főleg az utóbbi időkben egyre gyakrabban előforduló szélviharok okozta károk megelőzésé miatt válik szükségessé e munka elvégzése. Fontos szempont a jelzett útszakaszon közlekedő buszjáratok érdekében a korona felhúzás, szaknyelven, űrszelvényezés is. A tárgyi fasorban több egyed statikája is megbillent a nagy koronaméret miatt. Ennek a helyreállítása is megoldódik a szükséges visszavágásokkal.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

A munkavégzés során a fák koronájának ésszerű, egyben szakmailag elfogadható mértékű visszavágása történik meg. Ez a mérték a tervek szerint a jelenlegi koronaméret 30 %-a. De a fent leírt munkák mellett a társaság útkarbantartási részlegének munkatársai egyidejűleg, ugyanezen az útszakaszon, előzetes felmérés alapján kátyúzási és útszegélyezési munkákat is fognak elvégezni.

A párhuzamos megszervezéssel igyekeznek elérni, hogy minél rövidebb ideig okozzanak fennakadást a környék forgalmának megszokott rendjében. De ezalatt az időszak alatt kérik az érintett területeken a lakosság együttműködését a parkolások tekintetében. A szakemberek a héten már megkezdték a környék szórólapozását, napi két alkalommal bejárják az adott területet és az ott parkoló gépjárművek szélvédőjére értesítést helyeznek, melyben megkérik a gépjármű tulajdonosát, hogy a jelzett időpontban az érintett területen ne parkoljanak. Ugyanezeket a szórólapokat az adott útszakasz lakóingatlanjaihoz is eljuttatják, ezzel értesítve az ott lakókat, hogy lehetőleg ők se okozzanak fennakadást gépjárműveikkel. Közlekedési jelzőtáblákat is ki fognak helyezni, ezzel is a feladatok minél gyorsabb elvégzését elősegítve.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

„Az említett időszakban e területen fokozott zajhatás nehezedik az itt élőkre, kérjük ennek megértését.
Továbbá tájékoztatásként közöljük, hogy a következő, ilyen nagyobb mértékű koronavisszavágási munkák ezt követően az Eötvös utca és Tornyos P. utcában lesznek. Mindemellett természetesen a kisebb léptékű faápolási munkák is folyamatosan zajlanak ezen időszak alatt” – teszik hozzá. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments