Így indul be az idei váci sportélet

A nemzeti bajnokságokban és országos versenyeken érdekelt váci sportolók, csapatok számára is lassan újraindul a felkészülési időszak, megkezdődnek az idei esztendő edzései – írja a vac.hu.

Kivétel ez alól az élvonalbeli kézilabda együttes, amelynek tagjai (kivéve a világbajnokságon szerepelt Kácsor Grétát) decemberben pihenhettek pár napot, majd a két ünnep között már tétmeccsen szerepeltek. Sűrű programra kellett felkészítenie ezt követően a játékosokat Ottó Katalin vezetőedző stábjának, hiszen a mieinkre február végéig 13 komoly erőpróba (magyar és nemzetközi kupameccs, továbbá bajnoki) vár. A Váci NKSE legközelebb január 8-án szombaton 18 órakor a francia Chambray vendége lesz Európa Liga csoportmérkőzésen.

A labdarúgó harmadik vonalban a kiesés ellen harcoló Vác FC január 4-én kezdi felkészülését, amelyben a tervek szerint 9 edzőmérkőzés is szerepel: mind idegenben. A bajnoki program szerint a tavaszi folytatás első összecsapására február 13-án kerül sor a mieink pályaválasztása mellett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Használhatatlan csarnokra fizet milliókat a város

Bár a harmadik vonalnak számító OB II-es vízilabda bajnokságban a Vác VSE már korábban – csoportjában a 2. helyen – befejezte az alapszakaszt, a pontvadászat középszakaszbeli folytatásával meg kell várni, hogy ez minden csoportban megtörténjen. Máshol ugyanis még februárban is alapszakaszbeli találkozókra kerül majd sor.

Viszont már e hét utolsó napján bajnokit játszanak az NB II-es váci asztaliteniszezők, január 9-án. A Váci Reménység kiváló pingpongosokat felvonultató Dunakeszi elleni rangadója igazi presztízscsatát hozhat.

A bajnoki sorsolás szerint az NB II-es váci sakkozók számára január 30-án a szigetszentmiklósiak elleni bajnoki jelentené az idei rajtot. Viszont a szövetség honlapja szerint az aktuális ellenfél eddig egyik fordulóban sem ült a sakktáblákhoz.

Evezőseink az edzőtermi munkát a klubnál szokásos egyéb szabadtéri mozgással színesítik. A Vác Városi Evezős Club sportolóinak első „szakmai” megméretése a tervek szerint a februárban sorra kerülő ergométeres országos bajnokság lesz. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments