Koncertekkel köszöntötték az új évet

Koncerttel kezdte az új évet a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar Vácon. A Sándor Bence karnagy által vezetett zenekar műsorán Ravel Boleroja mellett elhangoztak Strauss, Elgar, De Curtis, Bizet, Puccini, Verdi közkedvelt és populáris művei. Míg a Farkas Pál vezényelte formáció népszerű operettekkel köszöntötte az új évet neves közreműködőkkel – írja a vac.hu.

Részben a hagyományokat követte, de mégis számos új elemet is felvonultatott a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar első idei fellépése szombaton. Az egyik ilyen gyakorlati jellegű változás az volt, hogy a művelődési központ helyett a Piarista Gimnázium kifejezetten jó akusztikájú díszterme adott otthont az eseménynek, aminek bár kisebb a befogadóképessége, de a zenekar megszólalása teltebb és jobban hasonlít a megszokott templomi hangversenyekéhez.

A két rendezvény szónoka, Inotay Gergely alpolgármester beszédében kiemelte: a 2020-as évre már árnyék vetült, de a 2021-es év is árnyékban telt. „Sajnos árnyékban született meg 2022 is és egyelőre úgy tűnik, hogy az árnyak sötétülnek. A sötétség természeténél fogva félelmet kelt, s e félelemben oly egyedül tudunk maradni. Így 2022-re nem kívánhatok mást, mint e félelem feloldását. Segítő kéznyújtással, az elesettek felkarolásával, a család összetartásával, a barátságok jobb megbecsülésével, a felebarát nagyobb tiszteletével és elfogadásával. Ilyen új évet: nehézségében is embert szülő sikeres és boldog új esztendőt kívánok mindnyájuknak.” (Kép: Vác Civitas Szimfonikus Zenekar facebook) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments