Megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra a Vác FC

Az NB III februári rajtjára készülő váci focisták már túl vannak az első edzéseiken és az első téli edzőmérkőzésükön. Egyből egy biztató eredményt tudhatnak maguk mögött, hiszen 2-0 arányban múlták felül az egy osztállyal felettük szereplő budaörsieket.

Január 4-én tartotta meg idei első edzését a Vác FC. Itt még többen is hiányoztak a keret tagjai közül: két játékos, Torda Patrik és Konkoly Leon lázas betegség miatt hagyta ki a tréninget, Nagy Zoltán pedig iskolai elfoglaltság miatt nem volt jelen a gyakorláson. Rajtuk kívül még Fazakas Géza továbbra is gyógyul, ő január 20-án megy a terheléses vizsgálatra, ahol véglegesen zöld utat adhatnak az orvosok pályafutása folytatására.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tereprali: Laller dobogóval nyitotta a szezont

Majd az első tréning után nem sokkal sor került az első felkészülési mérkőzésre is, ahol nem más mint az NB II-es Budaörs volt az ellenfél. Itt pedig szép győzelmet aratott a váci legénység. A találkozó első félidejében nem született gól, a szünet után azonban Tóth Milán és a csereként beállt Vén Botond is betalált, így két góllal nyertek. Folytatás jövő hét szombaton következik az Újpest FC II vendégeként.

Mindezeken felül a játékoskeretet illetően is információkat közöltek a klub hivatalos honlapján. Több váci játékos iránt is érdeklődtek különféle csapatok, többek között NB II-es klubok köréből, de megállapodás senkivel nem született, így távozóról nem tudtak beszámolni. A szakmai stáb viszont legalább két játékost szeretne igazolni a téli átigazolási időszakban. (Forrás: vacfc.com) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments