Megkezdték idei munkájukat a szakbizottságok

A tervek szerint a január 19-én esedékes képviselő-testületi ülés előtti héten megtartották idei első tanácskozásukat az önkormányzat szakbizottságai. Mindhárom grémium tagsága teljes létszámú volt az üléseken – írja a vac.hu.

Elsőként az Emberi Kapcsolatok Bizottsága ülésezett. A városi könyvtár működéséről szóló előterjesztés előzetes egyeztetése alapján az intézmény szolgáltatási díjai változatlanok maradnak. A Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye alapító okiratában személyszállítással szeretné bővíteni lehetőségeit, amely után sikeres pályázatot követően lecserélhetné a másfél évtizedes, a rászoruló ellátottakat szállító gépjárművét. Az elképzelést Pető Csilla és Mokánszky Zoltán Fidesz-KDNP képviselők nem támogatták szavazatukkal. A bizottság átruházott hatáskörben viszont jóváhagyta a váci óvodák nyári leállásának összehangolt ütemezését.

Kedden a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság tartotta meg évnyitó tanácskozását. Ezen többek között áttekintették az önkormányzat új Szervezési és Működési Szabályzatának tervezett tartalmát. A város gazdasági társaságainak tevékenységét ismertető beszámolókból az is kiderült, hogy november végén a vagyonkezelésben lévő ingatlanok (lakások és bérelt helyiségek), illetve földterület bérlési és használati díjai közül több mint 157 millió forint (+járulékok) a városnak be nem fizetett tartozás. A Távhő Kft. kintlévősége pedig rendre 100 millió forint körüli összeg. A költségvetés aktualizálásához benyújtott adatokból azt is megtudtuk, hogy – ellentétben az előző két önkormányzati ciklus évi 200 milliós összegével – a legutóbb kért rendkívüli önkormányzati támogatásra a kormány mindössze 3 milliót hagyott jóvá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

Az ülések sorát a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság szerdai döntéssorozata zárta. Ezen kiderült, hogy több ingatlanpályázat is sikeresen zárult és rég kihasználatlanul álló, nem lakás célú helyiségek is bérlőre találtak, valamint több bérlő kérelmét is pozitívan bírálták el. Ferjancsics László és Kiss Zsolt indítványára – a szakemberekből álló Közlekedési Munkacsoport támogatása után – a bizottság saját hatáskörben egyhangú voksolással jóváhagyta a Rádi út súlykorlátozását 12,5 tonnás járműhatárig. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments