Mikor mindenki ugyanazt akarja: legyen utca vagy köztér Regőczi István atyáról elnevezve Vácon

Hétfőn emléksétára invitált Vácon mindenkit Pető Csilla fideszes önkormányzati képviselő, mert szerinte méltatlanul nem támogatta a városvezetése javaslatát, hogy Regőczi István atyáról utcát, teret nevezzenek el Vácon.

Az ügy előzménye az volt, hogy a képviselő a decemberi ülésre behozott javaslatát levették a napirendről, mivel egy, a korábbi érában hozott rendelet szerint csak olyan személyről lehet utcát, közteret elnevezni, aki már 20 éve hunyt el. Később ezt azzal egészítette ki a Fördős Attila által vezetett grémium, hogy ettől csak a polgármester javaslatára térhetnek el.

A decemberi ülésen elhangzott: Kászonyi Károly (Összefogás Vácért) képviselő, még ősszel javaslatot tett a polgármester felé ezért, hogy Regőczi István atya nevét városi közterület viselje. Akkor Matkovich Ilona polgármester kérte Pető Csillát, hogy működjön együtt képviselőtársával, hogy méltó helyet találjanak. Ez nem történt meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Pető Csilla annak ellenére, hogy tulajdonképpen a városvezetés támogatja a kezdeményezést, szervezte meg az emléksétát és gyűjtött aláírásokat, amelyeket a városházához vittek hétfőn, azzal a céllal, hogy átadják a polgármesternek.

A hétfőre meghirdetett eseményen közel ötvenen vettek részt, köztük Rétvári Bence országgyűlési képviselő is. A gyülekező a Regőczi kápolnánál volt, ahol Görbe József plébános mondta el gondolatait: „Én különösebben erről sokat nem szeretnék mondani. Ami az én hozzáállásom ehhez a dologhoz, hogy Regőczi atya boldog azért, mert ez vasárnapról-vasárnapra tele van ez a templom. Ez a legnagyobb öröme. Nyilvánvalóan örül annak is, ha egy tér el lesz róla nevezve, de nem ez érdekli őt, hanem hogy a szívetekben, lelketekben az a gondolatiság, az a jóindulat legyen, ami az övében!”

A séta végén, a főtéren az emlékezők közösen elénekelték a Boldogasszony anyánk című egyházi dalt, majd ezután Pető Csilla, Kriksz István a KDNP és Szádóczki Imre a Fidesz helyi szervezeteinek vezetői társaságában vitte be a városházára az aláírásokat, melyeket Inotay Gergely alpolgármester vett át tőlük. A városvezető hangsúlyozta: tiszteletben tartják Regőczi atya emlékét és támogatják, hogy közterületet nevezzenek el róla.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A vac.hu honlapon reagált a történtekre Matkovich Ilona polgármester és Kászonyi Károly is.

A körzet képviselője sajnálja, hogy a 9 éve elhunyt köztiszteletben álló egyházi személyiség emlékét pártpolitikai megfontolásból kampánytémává próbálják silányítani a kormánypártok. Ez méltatlan Regőczi atya emlékéhez. Visszautasítja a városvezetést ért vádakat, valamint különösnek tartja, hogy az előző két önkormányzati ciklusban nem, csak most, pont a választási kampány idején jut ez eszébe a Fidesz-KDNP-nek a méltó emlék állítása. Ráadásul oly módon, hogy decemberben is hiába javasolt erről egyeztetést, a most is hangoskodó Pető Csilla Fidesz-KDNP képviselő részéről erre nem volt fogadókészség.

A honlap kérdésére Matkovich Ilona jelezte: örömmel vette Kászonyi képviselő tavalyi kezdeményezését. Kijelentette: megfontolt és a jogszabályoknak megfelelő lépéseket tesz annak érdekében, hogy több arra méltó személynek – köztük Regőczi István atyának – méltó emléke legyen váci közterületen is. A hatályos rendelet szerint ugyan elhunyt személyről csak halála után 20 évvel lehet közterületet elnevezni, de a polgármester élni fog jogával, és előterjeszti a névadományozást. Mivel a törvény az áprilisi országgyűlési választásig nem teszi lehetővé az átnevezéseket, ezért erre leghamarabb a tavasz végén lesz mód – írja a honlap. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments