Továbbra is ígéretesen alakul a Vác FC felkészülése

Még éppen bennmaradó pozícióban (a 20 csapatos Közép csoport 16. helyéről) vág majd neki a hátralévő 18 mérkőzésnek a Vác FC. Ezek közül 10 lesz hazai környezetben, nyolc pedig idegenben. A mieinknek az eddig megszerzett 18 ponthoz kell annyit gyűjteni, hogy ne legyen gond a harmadosztályú tagság megtartásával – írja a vac.hu.

A két hete folyó edzésmunka közben a tervezett kilencből – melyek mindegyike az ellenfél otthonában lesz/volt – már két előkészületi találkozót is megvívott a csapat. Előbb a Budaörs ellen nyert a Csank-legénység 2-0-ra, majd az élvonalbeli Újpest második csapatát verte 2-1-re.

Az utóbbi mérkőzés azt kell tudni, hogy az első félidőben Tóth Milán góljával szereztek vezetést, majd az előnyt a második játékrész elején egy öngóllal duplázták meg. A hátralévő időben a lila-fehéreknek már csak a szépítésre futotta erejükből, így második edzőmeccsen is az elsőhöz hasonló tetszetős eredménnyel zártak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A 78 éves szenior atléta idén is sikeresen vette az akadályokat

Mindeközben a klub felnőtt keretéhez felkerült az U19-es csapat két játékosa, Konkoly Leon és Cs. Nagy Márton, akik így a továbbiakban Csank János irányításával készülhet és tehet meg mindent a sikerek érdekében. Bizonyításra következőnek a január 19-én, 18 órakor kapnak lehetőséget a Heves megyei I. osztályú Gyöngyösi AK vendégeként. (Forrás: vac.hu, vacfc.com) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments