Új kezelési eljárás a Kedvenc Állategészségügyi Központban

A Kedvenc Állategészségügyi Központban új szolgáltatásként hamarosan elérhetővé válik az úgynevezett saját vér terápiás kezelés, elsősorban a kutyák mozgásszervi panaszainak enyhítésére.

„Az emberi gyógyászatban már régóta alkalmazott kezelésről van szó, aminek lényege az, hogy a beteg élőlényből egy nem túl jelentős mennyiségű vért levesznek, és egy speciális szeparátorba, elkülönítőbe helyezik ezt a vért, a berendezésben pedig a centrifugális eljárás során a vér különböző alkotórészeire válik szét. Számunkra, a gyógykezelés szempontjából a vérlemezkéket nagy mennyiségben tartalmazó részegység az, ami a leginkább értékes, ebben számos sejtregenerációt segítő faktor található és ezt kinyerve a vérből, valamint a sérült területbe injektálva jelentős javulást és regenerálódást lehet elérni. Éspedig úgy, hogy ennek a készítménynek gyakorlatilag szinte semmilyen mellékhatása sincs, hiszen a szervezet saját anyaga hasznosul újra” – emelte ki dr. Balogh Béla, az állatgyógyászati centrum tulajdonosa, vezetője.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

Elmondása szerint a kezelés kockázata kimerül abban a két szúrásban, amiből az egyik a vér levételéhez szükséges, a másik pedig a beinjektáláshoz, tehát rendkívül alacsony kockázatú beavatkozásról van szó, amely szükség esetén ismételhető is, és nagyszerűen alkalmazható különböző mozgásszervi zavaroknál, rándulásoknál, izületi gyulladásoknál, fájdalmaknál, ín sérüléseknél, tehát egy nagyon széles körben használható gyógykezelési módról beszélünk.

„A beavatkozás maga nagyjából egy másfél, két órás procedúra, a vér levételt követően a vért egy speciális készülékkel szeparáljuk és kivesszük belőle a kiválasztott, vérlemezkében gazdag részt, amit aztán vissza injektálunk, az utókezelés minimális idejű, nagyjából egy-két hetet vesz igénybe” – mondta a szakember.

A vérplazma injekció egy biológiai gyógymód, melynek célja, hogy a szervezet saját, természetes védekező rendszerét stimulálja, azaz a beteg saját szervezetéből származó anyagokkal érhető el gyógyulás. A hagyományos gyulladáscsökkentőkkel ellentétben nincsenek mellékhatások, allergiás reakciók, egyéb szövődmények. Emberi gyógyászatban régebb óta használják sikeresen sok területen a PRP kezeléseket (pl. idegsérülések kezelésében, szívizom sérülést követően, csontregeneráció javítására, plasztikai sebészetben, szemészetben), de kiemelt figyelmet kapott a professzionális sportolók sportsérüléseinek kezelésében is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Érdi kiállítás a váci Hincz-gyűjtemény kincseiből

A kezelés alapja, hogy a vérlemezkékből felszabaduló növekedési faktorok a különböző sérült szövetek, sejtek gyógyulását minden eddiginél jobban elősegítik. A Thrombocyták (vérlemezkék) legfontosabb funkciója a vérzéscsillapítás (fehér thrombus képzése), de emellett számos, nagyon fontos szabályozó mechanizmusban vesznek részt. Egyik legfontosabb szerepük, hogy úgynevezett növekedési faktort (Growth factor) termelnek, ezáltal részt vesznek a sérült szövetek regenerációjában, mégpedig úgy, hogy odavonzzák az őssejteket, felgyorsítják a sérült szövetek pótlását. Ez a tulajdonságuk különösen olyan sérült területeken fontos, ahol egyáltalán nincs vérellátás (ilyen az ízületi porc, szemben a szaruhártya), vagy nagyon szegényes a vérkeringés egészséges állapotban is (szalagok, inak, ízületek, szem, idegek sérülései). Ezekre a területekre nagy mennyiségben, koncentráltan bejuttatva a vérlemezkéket (PRP injekció formájában) azonnal, hatékonyan el lehet indítani a gyógyulást, a természetes regenerációt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tornadóval buktak le

Állatorvosi területen eddig elsősorban sportlovak kezelésében vannak pozitív tapasztalatok, kisállatok esetében (kutya, macska) még csak néhány helyen végeznek ilyen terápiás kezeléseket, szintén biztató tapasztalatokkal, ezen központok sorához csatlakozik hamarosan a Kedvenc Állategészségügyi Központ. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments