Vácon több iskolában is szinte az egész tanári kar sztrájkol majd

Bár városunk legtöbb iskolájában sok pedagógus csatlakozott a hétfői munkabeszüntetéshez, van intézmény, ahol a dolgozók 50 és van, ahol csupán 20 százaléka. De van olyan suli is, ahol először közel tízen jelezték a részvételt, majd másnap visszaléptek mind. Kérdés, hogy miért?

Egyelőre azonban bizonytalanság van, hiszen tegnap Maruzsa Zoltán köznevelésért felelő államtitkár levélben közölte az iskolaigazgatókkal, hogy a jogerős bírósági döntésig a pedagógusok nem szüntethetik be a munkát. Azonban ez a döntés már ma megszülethet – írja az rtl.hu.

Hasonlóan vélekedik az egyik intézményvezető is. „Mivel még a bíróság nem hozta meg döntést a minimális szolgáltatások tekintetében, azaz jelenleg még a sztrájk törvénytelen, de hétfő még odébb van. A sztrájkot választókat ez biztosan befolyásolni fogja, azaz ma még bizonytalan a hétfő” – mondta lapunknak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Karitász gyerektábor résztvevőit fogadta a püspök

A Váci Naplónak több iskolaigazgató is elmondta: készülnek a sztrájkra. A két kieső órában is lesz felügyelet, minden híresztelés ellenére sem hagyják magukra a gyerekeket.

Egyikük elmondta azt is, azt kérte kollégáitól, hogy az első két órában mindenki, aki felügyel, de sztrájkol, érezze jól magát a diákokkal. Aki pedig nem vesz részt benne, az se tanítson. Szerinte össze kell tartaniuk még akkor is, ha nem mind vannak egy állásponton.

Van olyan intézmény Vácon, ahol a tornateremben kivetítővel készülnek, melyen addig a kisebbek meséket, filmet nézhetnek.

És, hogy miért sztrájkolnak a pedagógusok?

A PDSZ és a PSZ követelései a következők:

  • A PDSZ és a PSZ által létrehozott sztrájkbizottság követeli a kötelező oltásról szóló 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet módosítását, valamint a megállapodásig, de legalább egy hónapig a kötelező oltásról szóló rendelet végrehajtásának felfüggesztését! A munkavégzés ne legyen pusztán a koronavírus elleni védőoltás felvételéhez kötött! A munkahelyi feladatellátás ne csak oltás felvételével, hanem érvényes védettségi igazolvánnyal vagy megfelelő szintű védettség laboratóriumi eredménnyel történő igazolásával is lehetséges legyen. Ennek hiányában a munkavállaló munkahelyi foglalkoztatása rendszeres munkahelyi és ingyenesen biztosított teszthez köthető. A közös sztrájkbizottság követeli annak visszavonását is, hogy a nem állami intézményekben a kötelező oltás bevezetéséről a polgármesterek és a munkáltatók határozzanak, ezáltal a döntés felelősségét a kormány olyan szereplőkre hárítsa, akik ehhez sem országos, sem területi járványügyi adatokkal, sem pedig megfelelő szaktudással nem rendelkeznek.
  • A pedagógus-előmeneteli rendszer szerint besoroltak garantált illetménye 2022. január 1- jétől – a kormány által ajánlott 10 százalékon felül – további 45 százalékkal emelkedjen!
  • Az oktatási ágazatban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye, a költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti fizetési osztályok első fokozatának összege – a fizetési fokozathoz tartozó legkisebb szorzószámok megtartásával – 2021. szeptember 1. napjával emelkedjen a következők szerint: A1-nél a minimálbérre, B1-nél a garantált bérminimumra, F1-nél a garantált bérminimum 130%-ára!
  • A pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak kötelező óraszáma a 2022/2023-as tanévben heti 24 óra, az osztályfőnökök kötelező óraszáma heti 22 óra legyen. Az ezt követő tanévtől a kötelező óraszám csökkenjen a korábbi, közoktatási törvény szerinti kötelező óraszám mértékére!
  • A pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek legfeljebb heti 35 órát legyenek beoszthatók gyermek- vagy tanulócsoportban önállóan végzendő gyermekfelügyeletre! ♦
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments