Bemutatkozott Páli Jenő a Mi Hazánk Mozgalom országjárásának Váci állomásán

Mint arról korábban a Váci Napló is beszámolt, a Mi Hazánk Mozgalom elnökségének országjárásából, mely során többek között a helyi jelöltjeiket népszerűsítik, Vác se marad ki. Ráadásul Novák Elődnek, a politikai közösség alelnökének a látogatását követően február 4-én este a párt elnöke, Toroczkai László is tiszteletét tette városunkban egy rövid sajtótájékoztató, majd egy lakossági fórum erejéig.

Egy hét se választ már el minket az idei országgyűlési választást megelőző hivatalos kampányidőszaktól. Az országos és a helyi politikában már hetek óta forrnak az indulatok, a különböző pártok mindinkább igyekeznek meggyőzni a polgárokat a maguk igazáról, illetve próbálják elrettenteni őket a másik oldalra való leszavazástól. Jól érzékelhető ez a Mi Hazánk Mozgalom tevékenységén is, akiknek az egész elnöksége fáradhatatlanul járja az országot, minél több szavazatnak a megszerzése érdekében. Így tesz a közösség vezetője, Toroczkai László is, aki múlt hét pénteken Vácra látogatott és rendkívül ambiciózusan és magabiztosan nyilatkozott a helyi sajtónak. Az elnök egyre biztosabbnak látja a Parlamentbe való bejutást, ami szerinte nem is véletlen.

„Azt gondolom, hogy óriási igény van egy harmadik lehetőségre, hogy ne csak a Fidesz vagy a balliberális oldal jelöltjei közül választhassanak a magyar választópolgárok. Annál is inkább mert a legfontosabb sorskérdésekkel kapcsolatban csak a Mi Hazánk Mozgalomnak van saját álláspontja, sőt programunk is csak nekünk van – népszerűsítette pártját a vezető. – Történelmi időket élünk, amikor nagyon fontos lenne például a Covid-intézkedésekkel, az oltás kényszerítéssel vagy egyáltalán a koronavírussal kapcsolatban valami mást mondani, mint amit a Fidesz vagy a balliberálisok képviselnek.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

A tájékoztatót követő lakossági fórumon, amit a mozgalom helyi szervezetének elnöke, Csereklye Krisztina vezetett, lehetőséget kaptak a szimpatizánsok jobban megismerni dr. Páli Jenőt is, a közösség helyi országgyűlési képviselőjelöltjét. Beszámolója során megtudhatták, hogy egy neurobiológus – agykutatóval állnak szemben, aki húsz éve kutatásfejlesztéssel, innovációval foglalkozik. Elmondása szerint olyan találmányok és kutatások fűződnek a nevéhez, mint a mesterséges tapintófelület, vagy a gondolattal vezérelhető művégtag, de autista gyerekeknek is fejlesztett térlátás tesztet, valamint egy mars járó navigációjához is készített terveket. De az ilyen jellegű munkássága mellett másra is kitért.

„A sport szeretete az, amivel még foglalkozom. Gyerekkorom óta verseny sportoltam, főleg az atlétika és a tőrvívás területén. […] A kézilabda pedig az, amiben szakmai szempontból legjobban érintett vagyok. Kézilabda Akadémián dolgoztam Balatonbogláron három évig és a Magyar Kézilabda Szövetségben a Sporttudományi Bizottságnak voltam a tagja. Ott a szerepem a felnőtt és az utánpótlás válogatottak felmérése volt. […] Alapvetően a válogatottnál a műszeres mérésre helyeztem a hangsúlyt. Vácon is a kézilabdát úgy szeretném majd segíteni, hogy szerintem a mért eredményekkel a fejlődésüket nyomon kellene követni, illetve az utánpótlásbázist úgy lenne jó megerősíteni, hogy kizárólag magyar játékosokat foglalkoztassunk” – ajánlotta magát a lakosság figyelmébe a jelölt

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

De természetesen Toroczkai László is – a párt programjának a bemutatása és több országos üggyel kapcsolatos véleményének a kifejtése mellett – lelkesen támogatta helyi jelöltjét, akit a párt által létrehozott koronavírus kutatóközpont élére is kinevezett a közösség.

„Dr. Páli Jenő egy komoly szakember, aki mars járókat tervez, agykutató, illetve én azt is tudom róla, hogy nemzetközi konferenciákon vett részt előadóként. Talán feltételezhetem, hogy egy picit komolyabb szakember, mint néhány állatorvos, akiket mutat a kormány és a média évek óta. […] Az ember könnyen felismerheti, hogy a média által futtatott mainstream szakértőket, – akik itt vezetgetnek minket össze-vissza a koronavírus kapcsán – alapvető kérdésekben is megfogom én, aki laikus vagyok és csak két éve foglalkozom ezzel és dr. Páli Jenő szintű valódi szakemberekkel tartom a kapcsolatot – érvelt amellett a politikus, hogy ők a véleménye szerint igazi szakértőket juttatnának az országgyűlésbe, akikkel hatékonyabban tudnának harcolni akár a koronavírusjárvány ellen is.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

De a jelenlegi járványhelyzeten kívül, a fórumon résztvevő szavazókat kimondottan helyi ügyek is foglalkoztatták. Így érkezett egy kérdés a gödi Samsung-gyárat illetően is, amivel kapcsolatban az elnök mellett Csereklye Krisztina is kifejtette véleményét.

„El szoktam sokszor mondani, hogy a legnagyobb hiba akkor történt a gödi Samsung esetében, amikor az első építő követ letették. Onnantól kezdve nincs megállás. Most bárki bármit is mond, ezt a projektet már nem lehet megállítani. Ez most tragikusan hangzik, de csak egyféle módon lehetne megállítani: véres harccal. Tegye mindenki a szívére a kezét, hogy ki meddig megy el. Itt olyan nagyurakkal állunk szemben, akik mögött olyan iszonyatos pénz, befektetés van, hogy ez szinte visszafordíthatatlan. Sajnos. Egy módon tudunk küzdeni, hogy kiköveteljük a független méréseket, amik jelenleg nincsenek, csak az ő általuk megrendelt cégek mérnek” – mondta a helyi szervezet vezetője. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments