El fog készülni Göd régen beígért szerverparkja?

2017 óta elviekben Gödnek van egy szerverparkja, ahol az ország legfontosabb adatait őrzik. A gyakorlati ábra azonban azt mutatja, hogy hiába jelentették be még 2016-ban és hiába tologatják azóta is a létesítmény elkészültét, azóta se adták át. Erre hívták fel kedden a figyelmet ellenzéki politikusok és közölték: valószínűleg már soha nem is fog megvalósulni ez a projekt.

Egy online is közvetített sajtótájékoztatót tartott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Dorosz Dávid, a Párbeszéd elnökségi tagja, a Pest megyei 5. választókerület ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje és Balogh Csaba, Göd polgármestere. Az esemény pedig egy gödi, félbehagyott beruházásról szólt, aminek a során egy szerverparkot létesítettek volna, részben a már régóta üzemelő budapesti elődjének a tehermentesítésére, illetve biztonsági fedezetére. A tájékoztatót az érintett település vezetője nyitotta meg és vázolta fel azt a szituációt, ami miatt most felszólaltak.

„Azért állunk itt egy készülő adatközpontnál, mert 2016-ban kapott ez az építkezés először állami támogatást, ami akkor még az előkészületekről szólt és 620 millió fölött jár már. Megkapta a főépítészi irodánk ezeket a terveket és azt vettük észre, hogy igen sok volt a zajforrás a hűtőrendszerük miatt, valamint pont a lakosság felé néző oldalra olyan generátorokat helyeztek volna ki, amik leállás esetén még, tölcsérszerűen felerősített zajban részesítették volna a lakosokat. Erre mi alternatív javaslatot kértünk a tervezőktől, de ők év elején közölték, hogy a projekt megrendelője felfüggesztette a megrendelést, úgyhogy innentől kezdve leállt az egész” – tájékoztatott a polgármester.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Őt követte Hadházi Ákos, aki a félkész épületet közelebbről is megmutatva beszélt arról, hogy a kormány bejelentése szerint 2017 óta itt kellene tárolni a magyar állam összes adatát: a kórházak, a választások és minden egyéb országos ügyet érintő adatot. Mint mondta a lényeg az, hogy erre Európai Uniós pénzt kaptak a projektgazdák, elméletileg 16 milliárd forintot és 2016-ban Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára bejelentették, hogy 2017-ben már az összes adatot itt fogják tárolni. Ehhez képest ez úgy tűnik (2022-ben) még nem történt meg. Pedig a politikus elmondása szerint szükség lenne erre a létesítményre csak ellopták a pénzt.

„Annyit tudunk, hogy ezt a projektet szinte mindenhonnan próbálták kitörölni, nem nagyon találtuk már meg a nyomait, csak ebben a bejelentésben, egy-két dokumentumban, illetve a közelmúltban a NISZ nekem is elismerte, hogy van ilyen, létezik ilyen. Azonban egy nagyon fontos, új információ, – és ezért vagyunk itt – hogy polgármester úr utána kérdezett, mégis mi lesz akkor ezzel az épülettel és azt az információt kapta, hogy felfüggesztik az építését. Pedig az Európai Uniós 16 milliárdon kívül a kormány néhány évente még egy-egy milliárdot is odaadott és mindig kitolta a megvalósulásnak az idejét. De egyelőre azt látjuk, hogy nincsen semmi és a mai sajtótájékoztatónak az a lényege, hogy úgy tűnik nem is lesz belőle semmi” – hívta fel rá a figyelmet a képviselő.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Végül Dorosz Dávid azt tette mindehez hozzá, hogy a félbehagyott adatközpont is megmutatja Tuzson Bence tevékenységét a körzetben, amelyet szerinte két számmal lehet jellemezni.

„Az egyik a nulla, mert nulla alkalommal szólalt fel a parlamentben a körzet érdekében, a másik a 170, ami azt jelzi, hogy Tuzson Bence volt ügyvédi irodája mennyi megrendelést kapott a körzet fideszes önkormányzataitól” – majd jelezte, írásbeli kérdéssel fog a hatóságokhoz fordulni, hogy kiderüljön, hova tűnt a gödi adatközpontra kapott pénz és miért maradt félbe az építkezés. Azt ígérte, hogy az ellenzék választási győzelme esetén a gödi adatközpont ügyét és az ahhoz hasonló eseteket kivizsgálják, és az eredményeket nyilvánosságra hozzák. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments