Helyi segítségnyújtási akciók az ukrajnai menekülteknek

A Magyarország szomszédságában kitört fegyveres konfliktus következtében több tízezer, köztük magyar ember kényszerült elmenekülni otthonából. Ezt észlelve sokan keresik a lehetőségeket, hogy hogyan tudnának segíteni a bajbajutottakon. Szerencsére számos kezdeményezésen keresztül bárki tehet felajánlásokat a háború elől érkezetteknek, akár Vácon is.

Sokáig csak olvastuk a vészjósló híreket és reménykedtünk a lehető legbékésebb végkimenetelben, azonban múlthét csütörtök hajnalban mégis bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk: Magyarország közvetlen szomszédságában háború tört ki. Oroszország megtámadta Ukrajnát. A támadás célja és a konfliktus végkimenetele még ismeretlen, de annyit lehet tudni, hogy rengeteg ártatlan, köztük magyar származású ember biztonsága, illetve élete került veszélybe. Így érthetően tömegesen indultak el többek között Lengyelországba, Szlovákiába vagy Magyarországra, remélve, hogy ott átvészelhetik ezt az időszakot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a szépkorú Gőz Sándornét

De a legszörnyűbb emberi tettek és döntések közepette is mindig akadnak olyanok, akikre számíthatnak az éppen rászorulók és tudják, hogy a vészterhes időkben milyen sokat tud jelenteni az emberi jóság és segítőkészség. Országszerte alakultak, szinte közvetlenül a fegyveres konfliktust kirobbanását követően csoportok, ahol arra törekednek, hogy valamilyen módon és mértékben segíthessenek a menekülteknek. A váci kötődésű internetes közösségi felületeken is jó szándékú emberek sokaságának az üzenetével találkozhatunk, akik gyűjtéseket szerveznek, felajánlásokat tesznek és biztatnak mindenki mást is, hogy tegyenek így. Ilyenkor mutatkozik meg igazán az, hogyha nagy szükség van rá, tényleg össze tudunk fogni és tenni másokért.

De természetesen nem csak magánszemélyek mozdultak meg: több civil, egyházi vagy politikai szervezet jelezte segítőszándékát. Ilyen felhívást tett közzé például Inotay Gergely alpolgármester, akinek a kezdeményezéséhez az önkormányzat, valamint a Jószomszéd Hálózat is csatlakozott és konkrét lépéseket tettek annak érdekében, hogy a segíteni szándékozó váciak eljuttathassák adományaikat a határ közelébe, ahol most a legnagyobb a szükség. A szervezők kérik, aki tartós élelmiszerrel vagy a mindennapi életvitelhez szükséges higiéniai eszközökkel, takarókkal szeretné segíteni az érintetteket, a nyitvatartási időben juttassák el azokat a váci művelődési központba vagy a városi sportcsarnokba. De mellettük a kormánypártok váci szervezetei is jelezték, hogy gyűjtést szerveznek. Hozzájuk a helyi Fidesz-KDNP irodán keresztül lehet eljuttatni a felajánlásokat. Végül, de nem utolsó sorban a Váci Egyházmegyei Karitász közölte, ők is aggodalommal figyelik az Ukrajnában kialakult helyzetet, ezért megkezdték a felkészülést arra az esetre, ha hozzájuk fordulnának segítségért. Szerintük a gyors és hatékony segítséget elsősorban pénzbeli adományokból tudják biztosítani, így arra kérnek mindenkit, hogy támogassák a menekülteket segítő karitatív szolgálatot. Ezt az 11784009-22227148-as számlaszámon lehet megtenni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments