Kisvárosi övezetet alakítanak ki a volt laktanya területén

Az egykori Esze Tamás Laktanya deákvári területének Gombási út felöli szakaszát a közelmúltban megvásárolta a CBA üzletlánc, hogy a területen egy bevásárló központot hozzon létre. A beruházás kapcsán sok kérdés merült fel a helyi lakosokban, ezért először a körzet képviselője fórumot tartott számukra, majd hétfőn egy sajtótájékoztatón Matkovich Ilona polgármesterrel közösen igyekeztek eloszlatni a félreértéseket.

A városvezető a területen arról beszélt, hogy már befejeződtek a bontási munkálatok és már a tereprendezés zajlik.

„A tervek szerint – bár azt hozzá kell tegyem, hogy ez a terület már magántulajdonban van -, itt egy kisebb bevásárló központ fog épülni és emellett pedig egy logisztikai raktárbázist szeretnének az új tulajdonosok kialakítani, természetesen a megfelelő számú parkolókkal. Emellett pedig úgy kötöttük meg annak idején a szerződést, hogy egy nagyon komoly sávban véderdőt fognak telepíteni, hiszen az itteni fáknak a nagy része invazív faj, amelyeket értékes fákkal szeretnének ők is, de természetesen az önkormányzat is pótolni, hiszen a területnek ezt a ligetes-kisvárosias jellegét nem akarjuk elveszíteni” – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A terület többi részéről, amely önkormányzati tulajdonban van, a napokban egyeztetett Matkovich Ilona. Mint mondta azt szeretnék, ha a Munkácsy-parknak a laktanya felöli oldalán családi házas, illetve sorházas övezet alakulna ki, míg mellette pedig egy mindenki számára nyitott és mindenkinek használható szabadtéri sportközpontot szeretnének megvalósítani.

Elárulta azt is, hogy a régi katonai műszaki középiskola épülete olyan állapotban van, hogy nem kell lebontani. Erre is van már érdeklődő, épp a napokban tárgyalt egy befektetővel, aki hasonló céllal szeretné az iskolát fenntartani. Mint ismeretes a mostani városvezetés ahhoz a koncepcióhoz ragaszkodik, hogy több területre bontva értékesítse az egykori laktanyát.

Rozmaring Sándor a terület képviselője arról beszélt, hogy két és fél évvel ezelőtt választási programomban megígérte, hogy nem fog megszűnni a Munkácsy-park, hanem inkább ki lesz szélesítve.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

„Sokat dolgoztunk az ott lakókkal, fel lett újítva. Kijelenthetem, hogy a Munkácsy-park még tovább fog fejlődni. A választási programomban benne volt, hogy nem lesz autóúttal összekötve, tehát ezt is megerősíthetem. Azt is megerősíthetem, hogy 2019. október 5-én a képviselőtestületi ülésen azt a koncepció nélküli föld- és területeladási jóváhagyást, ami az önkormányzat elé volt be volt terjesztve, visszavontuk. Tehát ezt a 821 néhány millióforintos tételt nem fogadtuk el ebben a formában, hogy elkótyavetyélődjön. Ez egy nagyon értékes terület” – emelte ki.

A képviselő is hangsúlyozta, hogy egy kisvárosias övezet fog kialakulni a volt laktanya területén, sok kis üzlettel, ami szerinte jelentősen meg fogja könnyíteni az ott lakók életét, hiszen nem kell majd mindenért a városba bemenniük. Elmondta azt is, hogy az építkezéshez szükséges teherforgalom most és a későbbiekben sem a Gombási utat veszi majd igénybe, hanem a laktanya területét. Bízik benne, hogy a későbbiekben egy bekötő út is készülhet a 2/A-ról erre a területre. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments