Márciusban hosszabb időre is leállhat a tanítás

A januári, kétórás figyelmeztető sztrájkot követően egész napos, akár határozatlan idejű munkabeszüntetést helyeztek kilátásba a pedagógus szakszervezetek. Március 16-án kezdődik a tervek szerint a megmozdulás, de pénteken még egyeztetnek a kormánnyal az elégséges szolgáltatásokról.

Az ország több pontjához hasonlóan, Vácon is sokan csatlakoztak a január utolsó napjára meghirdetett pedagógussztrájkhoz. Azonban az ügy mégse hozta meg a remélt eredményeket: nem történt előrelépés a kormánnyal való egyeztetésben, sőt az illetékes minisztériumok törvényellenesnek titulálták a megmozdulást. Azóta úgy tűnik, hogy nem kell szigorú szankciókkal számolniuk a tanároknak, illetve kiderült a diákok nem fognak igazolatlan órákat kapni azért, amiért nem mentek be az iskolába, de a követeléseiket nem teljesítik.

Az oktatók viszont nem adják fel a küzdelmet: március 16-tól készek akár egy határozatlan idejű sztrájkba is kezdeni. A két nagy szakszervezet megállapodott a még elégséges szolgáltatásokról, az erről szóló javaslatukat pénteken vitatják meg a kormány képviselőivel – közölte az RTL Híradóval Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának a tagja.

„Szeretnénk megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról, hogy ne kelljen bírósághoz fordulni – mondta, hozzátéve azt, hogy erre legutóbb nem volt lehetőség mert, miután csak kétórás volt a sztrájk nem lehetett volna megoldani a gyerekek el- és visszaszállítását a felügyeletet biztosító intézménybe. – Azt szeretnénk, hogy ahol sokan vesznek részt a sztrájkban, valóban észrevehető, zárt ajtós sztrájkot tudjanak tartani a tanárok, és csak bizonyos intézményekben legyen gyerekfelügyelet.”

A munkabeszüntetés várható támogatottságról Nagy Erzsébet azt mondta, vannak pedagógusok, akik nem mernek még egyszer beleállni a sztrájkba, mert úgy érzik, túl nagy volt a fenyegetettség. Mások viszont úgy gondolják, hogy most kell küzdeni a céljaikért, így egyelőre nehéz megbecsülni a végső létszámot. Hozzátette: a szakszervezetek azért dolgoznak, hogy elkerüljék a sztrájkot, elsősorban a tárgyalóasztalnál akarnak megállapodni. A követeléseik pedig a következők:

  • A pedagógusok és nem pedagógus beosztásban lévők bérhelyzetének rendezése.
  • A munkateher csökkentése.
  • Változzon úgy a kötelező oltásról szóló rendelet, hogy vissza tudják venni azokat a tanárokat, akiknek a pótlása a jelenlegi helyzetben lehetetlen.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden közleményt adott ki, amelyben azt írták, januártól újabb 10 százalékkal, 2010-hez képest két és félszeresére nőnek a pedagógusbérek. A kormány terve szerint 2023-ban további nagyobb béremelésre kerül sor. Egy pályakezdő pedagógus bére ma bruttó 312 000 forint, egy húsz éve dolgozó, főiskolai végzettségű pedagógusé pedig I. fokozatban bruttó 328 860 forint, pedagógus II. fokozatban pedig bruttó 361 746 forint. (Forrás: rtl.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments