MÁV-START: Jogellenes a sztrájkfenyegetés és a sztrájk

A vasúttársaság alaptalannak, jogszerűtlennek és felelőtlennek tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) sztrájkbejelentését, ezért a MÁV-START benyújtotta ellenkérelmét a sztrájk jogellenességéről dönteni jogosult Fővárosi Törvényszékhez – írja a mavcsoport.hu.

A MOSZ tagsága még múlthéten adta közre azt a sztrájkfelhívást melyben kijelentik: nem fogadják el, hogy a 2021. évi nulla százalékos béremelés és, hogy a magas infláció miatti reálkereset veszteséget ne kompenzálják munkáltatóik. Így küldöttgyűlésükön úgy döntöttek, hogy március 10-én 0 órától határozatlan ideig sztrájkot hirdetnek a vasúti személy-és áruszállítást érintően, ha addig nem jön létre megállapodás

A MÁV vezetői azonban jogellenesnek tartják a sztrájkfenyegetését, különös tekintettel arra, hogy a bérmegállapodás módosításakor a kollektív szerződést kötő szakszervezetek kijelentették, a 2021. és 2022. évre vonatkozó bértárgyalásokat lezártnak tekintik. A hároméves bérmegállapodásban foglaltak a MÁV-START Kollektív Szerződésének a részét képezik, így szerintük az annak megváltoztatása érdekében meghirdetett sztrájk a sztrájktörvény értelmében jogellenesnek minősül. Ráadásul valótlannak nevezik azt az állítást, amely szerint tavaly nem történt többletkifizetés.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

De a MÁV-START az együttműködési kötelezettségének eleget téve február 7-én megtartotta az első sztrájkegyeztetést a Mozdonyvezetők Szakszervezetével. Azonban sok változás vagy előrelépés nem történt az ügyben. Az érdekképviselet változatlanul fenntartotta sztrájkkövetelését, a munkáltató viszont jelezte, benyújtotta ellenkérelmét a Fővárosi Törvényszékhez.

Az ellenkérelmet a szakszervezet egyelőre nem kívánja kommentálni. Mint közleményükben írják: „A Mozdonyvezetők Szakszervezete a bíróság elsőfokú döntéséig nem kíván reagálni a MÁV kommunikációjára, a jogszerűség megállapítása nem a Munkáltató, hanem a bíróság dolga.” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments