Megnyílik Vác régóta tervezett lakossági hulladékudvara

Az utóbbi években sorra buktak le az illegális hulladéklerakók, de a helyiek legnagyobb sajnálatára a szituáció még korántse lett kellő mértékben orvosolva. Így elmondható, hogy februárban egy hosszú ideje húzódó mizéria oldódhat meg azzal, hogy a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási (DTkH) Nonprofit Kft. egy központosított gyűjtőpontot alakított ki Deákváron.

Régóta jelenlévő probléma az illegális hulladékelhelyezés Vácon. Bizonyára a legtöbbünknek már van nemegy olyan személyes tapasztalata, amikor a város területén természetromboló, környezetünket rongáló szemétkupacokba botlottunk. A közterületeken elhelyezett szemeteseket telepakoló „rejtélyes furgonokról” nem is beszélve, akik azon felül, hogy kellemetlenséget okoznak a kukákat rendeltetés szerint használni vágyóknak, egy nem éppen esztétikus látványt is hagynak maguk után. Ennek a szituációnak a megoldása jogos kérés a helyi lakosok részéről, azonban ez eddig váratott magára. A héten megnyíló hulladékudvar is sokak szemében naiv kísérletnek tűnhet, hiszen a fenn említett hanyag emberekről nehezen lehet elképzelni, hogy veszik a fáradságot és odahordják majd a szemétjüket, de azért reménykedni még szabad…

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

Mindazonáltal a megfelelő erkölcsi színvonallal rendelkező embereknek nagy könnyedséget és segítséget jelenthet a Deákvári fasor 2. alatt, február elsejétől igénybe vehető új szolgáltatás. Hosszas, de eredményes tárgyalások után tavaly nyáron szavazta meg a képviselőtestület, hogy a helyi hulladékgazdálkodást irányító DTkH Nonprofit Kft., mintegy 1100 négyzetméter területen hulladékudvart alakíthat ki. Most ezzel kapcsolatban közlünk néhány hasznos információt.

Először is, mielőtt az új létesítmény felé vennénk az irányt, mindenféleképpen készítsük elő a lakcímkártyánkat, a hulladékszállítási számlánkat (vevőazonosító igazolására) és a befizetést igazoló bizonylatunkat (csekk, átutalási megbízás). Amennyiben rendelkezünk ezekkel a dokumentumokkal és valóban jogosultak vagyunk rá, térítésmentesen adhatjuk le összegyűjtött maradékainkat. Azonban, ha nem tudjuk mindezeket bemutatni, nem tudják átvenni a szemetet, ugyanis szükségük van az adatainkra a kötelező adminisztrációhoz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

Másodszor, fontos, hogy a háztartásokban keletkező szelektíven gyűjtött hulladékok átvételét, csak abban az esetben tudják teljesíteni, ha ezeket a behozatalt megelőzően szétválogattuk. Mindez vonatkozik az egyéb hulladéktípusokra is, amiket csomagolási-, zöld-, inert-, lom-, elektronikai, üvegcsomagolási hulladék, valamint személyautó gumiabroncs csoportosításban vesznek át. Lényeges, hogy a leadni szándékozott szemetet szennyeződésmentes állapotban szándékozzuk leadni. Valamint figyeljünk a mennyiségi korlátra is, ami csak az alapvető, háztartásban keletkezett hulladék (pl. papír, műanyag fólia, PET palack, tejes, gyümölcsleves, sörös, konzerves dobozok, italos, befőttesüveg) esetében korlátlan. Veszélyes anyagokat nem fognak befogadni, így az majd az önkormányzat szervezésében lesz megvalósítva.

Tehát keddtől lényeges változás lép életbe a váci hulladékgazdálkodás tekintetében, amivel remélhetőleg részben megoldódik a lomok nem megfelelő helyre vagy módon történő elhelyezése. Az újonnan megnyíló udvar nyitvatartási rendje pedig a következő:

  • hétfő: 800 – 1200
  • kedd: 1400 – 1800
  • szerda: 0800 – 1200
  • csütörtök: 1400 – 1800
  • péntek: 800 – 1200
  • szombat: 1000 – 1400 ♦
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments