Nagymaroson készülnek a legjobb magyar túrabakancsok

A Dunakanyar nem csak a sűrű börzsönyi hegyek miatt a túrázók zarándokhelye. Itt, egy csendes nagymarosi utcában készülnek a legprofibb magyar túrabakancsok. Mosonyi Annamária műhelyében családias a hangulat, de a Mauna bakancsait nemcsak a Kéktúrán, hanem még a Mount Everesten is koptatják – írja a forbes.hu.

Nagymaros egy csendes kis utcájában járva, a Duna-parttól távolabb, inkább már az erdő közelében, legtöbbünk elsőre talán nem is tudja, hogy egy olyan túrabakancsot gyártó manufaktúrába térhet be, ahol nemhogy a Kékes, hanem egyenesen a Mount Everest csúcsának a meghódításához alkalmas lábbelihez juthat hozzá. Pedig betérve az említett barátságos téglaház műhelyébe, az egyik falon egy régi naptárt pillanthatunk meg Erőss Zsolt aláírásával vagy nem sokkal alatta egy pár simára koptatott talpat, amit Mécs László viselt a Himalájában. Többek között ilyen ügyfelei voltak a múltban Mosonyi Annamáriának, akinek immáron több mint húsz éves tapasztalata van a bakancsgyártásban. De hogyan téved valaki ennek a hivatásnak a terepére?

„Nemigen hittem a szocializmus működőképességében. Láttam, hogy előbb-utóbb ennek vége lesz” – meséli Annamária, akit építész apja és tanár anyja eredetileg hasonló pályára szánt volna. Ő mégis a Könnyűipari Műszaki Főiskola bőrfeldolgozóipari szakára ment, ahol gyártmányfejlesztő üzemmérnökként végzett. Azt is látta, hogy egy nagy állami gyárhoz nincs értelme elmenni: „Rögtön vállalkozni kezdtem.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Feledékeny” adózók

A szocializmus utolsó évei voltak ezek, ezért egy GMK-t alapított, amit Sevró néven jegyeztek be. Valamint a kezdeti inspiráció forrást se kellett sokáig keresnie. Mint mondta: kifejezetten zavarta, hogy csak ronda női cipőket talál: „Ha bementél egy boltba, minden sorban ugyanaz a szovjet exportból visszamaradt cipő volt.” Így, meg is volt a mesterterv: csinál szépeket, méghozzá manufakturális körülmények között. A rendszerváltás után először egy üzlettárssal, Kliment Lászlóval dolgozott, később egy kereskedővel társult, a női cipők után a férfi cipők felé vette az irányt, Gödön, majd Pesten is működött, de végül visszatért a szülőföldjére, és egyre inkább a túrázás került a középpontba.

„Nagymaros abszolút inspirál, ezért is jöttem vissza a városból. Én a természetet szeretem. Hiányzott a hegy, a Duna. Rájöttem, hogy olyan lábbeliket szeretnék csinálni, ami ezt az érzést, az utazást, a kintlétet folyamatosan hozza. […] Akkoriban még sokan gyártottak túrafelszerelést az országban, de a jó bakancs akkor még hiánycikk volt. Azt tudtuk, hogy saját márkát csinálunk.”

Már az első bakancsok sem sikerülhettek rosszul. Erre utal többek között az is, hogy a legjobb magyar hegymászók közül többen is az ő bakancsaikat hordták valamelyik ismert márka helyett, így például ők szponzorálták a 2001-es Millenniumi Mount Everest Expedíciót is. Erőss Zsolttal haláláig megmaradt a kapcsolat, több bakancsuk fejlesztésében aktívan is részt vett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Feledékeny” adózók

A sikeresség még úgy is elmondható vállalkozásukról, hogy az nem volt töretlen. Az ezredforduló utáni években egy korábban letesztelt szandáltalpat rendeltek nagyobb tételben, amire elkészítették az egyik modelljüket. Máig sem tudni pontosan, valószínűleg egy anyagváltoztatás miatt a talpak idő előtt feladták a harcot, ami az ő nevüket is megtépázta. Elhatározták, hogy mindenáron kártalanítanak mindenkit, de a nevet már nem lehetett megmenteni. Ekkor jött a térképre bökős megoldás, és ekkortól datálódik a Mauna név és a logó.

De természetesen nem a hibás termékek az általánosak, ma is hoznak vissza olyan húsz éves bakancsokat, amin csak talpat kell cserélni. A műhelyben alaposan szemügyre lehet venni a régi modelleket is, jó néhány ilyen pár áll a polcokon. Nagyjából egy évtizede fogalmazódott meg az igény, hogy ne csak új bakancsokat készítsenek, hanem a régiek javításával is foglalkozzanak, ha már a felsőrész tényleg szinte mindent kibír. Ma a forgalmuk körülbelül felét teszi ki a gyártás, a másik felét a javítás. Manufakturális gyártáshoz „kézműves” kereskedelem jár: a bakancsokat csak náluk, és a budapesti Tengerszem túraboltban lehet megvenni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Feledékeny” adózók

„Panni jól kezeli az embereket, emberközeli, nem egy személytelen vállalkozás – mondja róluk Heim Tamás, a Tengerszem tulajdonosa. – A minőségi szintet hosszú ideje tartják. Erről sokat elárul, hogy huszonéve alapították a céget. Ez egy jó brand, visszatérő vásárlókkal.” Ő úgy látja, hogy a termelési forma, a kicsi piac, a hazai gyártás, a mennyiségi kedvezmények elmaradása miatt nem tudnak egy bizonyos árszint alá menni, ráadásul a gyártók sem mindig foglalkoznak a kis cégekkel. Nehezített pályán haladnak, az egyeduralkodó talpgyártónál sem férnek hozzá minden modellhez. „De a munka minősége felveszi a versenyt a legjobbakkal is.”

A teljes cikk ezen a linken érhető el. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments