Sima győzelem a sereghajtó ellen

Az elhalasztott Dunakeszi elleni ütközet után végre Vác pinpongosai is megkezdhették idei bajnoki szereplésüket. Tették mindezt nem is akárhogy, a papírformának megfelelően fölényes győzelmet arattak a tabellautolsó szécsényiek ellen a harmadik vonalban szereplő Váci Reménység játékosai – írja a vac.hu.

A váciak 9 fordulót követően a listavezető szerencsiek mögött az igen előkelő második helyen állnak. Mérlegük: 6 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. Így idénre más célkitűzésük nem is lehet, mint fenntartani meggyőző formájukat.

Az eddigi 10 csapatbajnokija közül mindössze egyet – igaz, azt éppen az addig veretlen éllovas ellen – nyerő szécsényieket a bajnokság első körében idegenben 16:2-re verték a mieink. Így az esélyek szerint nem volt sok izgulni való volt a január utolsó vasárnapján lebonyolított mérkőzés kapcsán. Így is lett. Bár a párosok két összecsapása egy-egy győzelemmel és vereséggel zárult, az egyénik során sorra nyerték a találkozókat a váciak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Némann Dávid és Lovas Dániel mind a négy mérkőzését hozni tudta, míg Klucsár Péter 3 győzelme mellett egy alkalommal vereséget szenvedett. Bár a fiatal Lovas Benjámin elvesztette mind a négy mérkőzését, dicséret illeti, hiszen háromszor is döntő szettre kényszerítette ellenfelét.

A következő fordulóban – a sorsolás szerint február 5-én – ahhoz a Karcaghoz utazik csapatunk, amely ellen az őszi váci találkozón a 18 mérkőzés közül 17-en váci siker született. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments