Szávai Attila: Az eltévedt kisbolygó

A szürke téli estében, mint valami nagy játék figurái, emberek állnak a buszmegállóban. Összetorlódtak, mint ki nem mondott szavak egy komor, rideg, szomorú téli beszélgetésben. Hosszú kabátok, behúzott nyakak, zsebre dugott kezek, zsebre dugott hangulatok. A csoport szélén két fiatal lány áll, nyurga kamaszok. Időnként kíváncsian átnéznek a várakozók felett, hátha jön már a busz. Hátha jön a kellemes buszmeleg. Mellettük fiatal anyuka kisfiával, bármi ötlete támad a gyereknek, bármiféle kérdése, a válaszban benne van, hogy ne. Ne ugrálj, ne forogj, ne kérdezz butaságot, ne piszkáld a kabátod, ne tipegj, ne, ne, ne.

A harmadik perc után a kisfiú megáll, mereven, mint egy szobor, lefelé konyuló cípőfűző-vékony szájjal szomorúan néz maga elé. Dühösen fújtat két „ne” között, este valószínűleg fogcsikorgatva fog elaludni. Le kell valahogy vezetni a napközben felgyülemlett feszültséget. Előttük idős nő áll két óriási szatyorral, kissé szerencsétlenül; mint egy b-kategóriás segédszínész, akivel jól elbánt a kellékes. Lányához utazik vidékre, a látogatást meglepetésnek szánja (a lánya nem fogja őszintén mondani – miközben a második csengetés után kikászálódik az ágyból, ahol épp szeretkeztek férjével -: de jó látni téged, Anya). A buszra váró csoportban van még egy villamosmérnök, egy biztosítási ügynök és egy író, de ők nem annyira érdekesek. Némán néznek előre, ezek most nem a nagy nyári száznyolcvan fokos körbenézések percei. Nem a férfiúi tekintetelkapások fiatal gimnazistalányok dekoltázsairól. Ez itt most csak az előre nézés, olykor bambulás, fázósan, nyirkosan.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Önkiszolgáló pontok támogatják a gyors ügyintézést a kormányablakokban

Ám a következő pillanatban egyszerre mozdul a várakozók tekintete. Történik valami rendkívüli. Előttük, az úton egy különös alak halad el, kerékpárral. A drótszamár alaposan fel van málházva, tele kacatokkal a csomagtartó, és a kormány mindkét szarván óriási szatyrok himbálódznak. Ritmikus nyikorgás kíséri a jelenetet, az első kerékben óriási nyolcas van, időről-időre nekisúrlódik a villa bal szárának. Az elnyűtt, koszos ruhás férfi nehézkesen tolja a levegőtlen abroncsú biciklit. A várakozók mindegyikére hatással van a látvány. Az idős nő kritikus megjegyzéseket tesz magában, a kisfiú felélénkül, izeg-mozog, hogy jobban lássa a biciklis férfit, az anyja lepisszegi (ne cirkuszolj). A fiatal lányok összekuncognak. A mérnök, a biztosítási ügynök és az író csendben, közönnyel nézik a kerekező, dülöngélő alakot, nem lepődnek meg semmin már. Különben is, hideg van ahhoz, hogy különösebb következtetéseket vonjanak le. A kerékpár kormányán valamikor csillogó, mára megfakult csengő, elveszett, kiesett a nyelve, tehát pont a lényege. Van így az emberekkel is, hogy elhagyják tehetségüket, jóságukat, emberségüket, tehát pont a lényeget, amitől szépen, tisztán cseng az emberi sors.

Egy középkorú férfit látunk közlekedni egy szintén középkorú biciklin. Első látásra úgy tűnik, bármelyik pillanatban felborul a figura. Jobbra-balra imbolyog, de aztán minden kilendülés végpontjáról visszatér, visszanyeri egyensúlyát. Rutint látni a mozgásában. Nem a járdán közlekedik, nem akarja zavarni a buszra váró utasokat. Leszegett fejjel, lassú közönnyel halad el a várakozók előtt ott, ahol a busz is jár. Úgy tűnik, nagyon koncentrál. Mehetne mögöttük is, de mintha igénye lenne a tekintetekre és az összesúgásokra, nézd anya, egy hajléktalan bácsi. Mintegy megerősíttetni élethelyzetét, jóváhagyatni azt. Megerősíteni az emberiségbe vetett gyűlöletét. A férfi görnyedt testtartása komoly lelki terhek cipeléséről árulkodik.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Önkiszolgáló pontok támogatják a gyors ügyintézést a kormányablakokban

A kormány két oldalán összesen három dugig rakott szatyor billeg, a hátsó csomagtartó kosarában, a szutykos lomok közül egy másfél méternyi vascső lóg ki. Vélhetően a guberálás egyik segédeszköze, legyen mivel félretúrni, ami már nem kell. De lehet, hogy csak megtetszett neki, hazaviszi, jó lesz majd valamire. A mereven hátrafelé mutató cső kissé hasonlít arra a botra is, amit kerékpározni tanuló gyerekek járgányainak hátuljára erősítenek gondos és féltő szülői kezek. Legyen mit megfogni, ha az egyensúly végképp veszteni látszik. Egy kicsit úgy fest a görnyedten lépdelő alak, mint egy nagy gyerek. Van valami finom sértettség a mozdulataiban. Gyermek, aki másoktól vár megoldást problémáira. Választ a kérdéseire, és legtöbbször másokat hibáztat, ha nem elégíti ki igényeit a kapott válasz. Mindenesetre sose magát, nem magának tesz fel kérdéseket. A saját és a társadalom hibáit egyelőre büntetésként viseli, nem pedig lehetőségként.

Itt kanyarog roskadozó biciklijével, kissé ügyetlen mozdulatokkal. A fázó, behúzott nyakú emberiség előtt halad el, buszok, járókelők, kedvezőtlen kenyér-, és benzinárak, politikai kampánymondatok és valós társadalmi problémák között. Mint egy rossz gyerek, akit éppen kerékpározni tanít a szülői szeretet és gondviselés. A láthatatlan gondviselés. Ez a láthatatlan erő minden kilengésnél visszafogja. Hogy ne dőljön fel. Ott fogja ez a láthatatlan erő a csomagtartóból meredő csövet, erős, biztos tartással, azzal a gyengéd határozottsággal, amivel csillagokat és bolygókat alkotott. Így kacsázik el a buszra váró csoport előtt a januári hajléktalan, girbegurba nyomokat hagyva a frissen esett hóban. Mint egy, a naprendszeren átrepülő eltévedt kisbolygó.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Önkiszolgáló pontok támogatják a gyors ügyintézést a kormányablakokban

A csoport egy darabig követi tekintetével, a kamaszlányok kotnyelesen összesúgnak, majd nevetnek. A kisfiú kinéz az idős nő mögül, de anyja visszahúzza (ne bámuld), az idős nő arra gondol: de jó, hogy az otthon hagyott férje nem bírja az italt (Dehogynem. Főleg majd most, hogy elméletben lesz két nap szabadnapja. Még nem tudja, hogy másnap reggel az első busszal hazajön az asszony, mert megint összeveszik a lányukkal a váratlan látogatás miatt. A férfi épp felszabadultan, spiccesen tévézik majd, roséfröccsös, hamis puszit ad nem várt feleségének).

A mérnök, a biztosítási ügynök és az író csendben, közönnyel nézik a kerekező, dülöngélő alakot, nem lepődnek meg semmin már. Különben is, hideg van ahhoz, hogy különösebb következtetéseket vonjanak le. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments