Sztrájkot hirdetnek a mozdonyvezetők márciustól

Eredménytelenül zárult a kollektív munkaügyi vita, így a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) szerdai küldöttgyűlésén úgy döntöttek, hogy március 10-én 0 órától határozatlan ideig sztrájkot hirdetnek a vasúti személy-és áruszállítást érintően, ha addig nem jön létre megállapodás a 2021. évi reálkereset-veszteség kompenzálására. A MÁV viszont közleményében alaptalannak és jogszerűtlennek titulálta a munkabeszüntetésről szóló bejelentést.

A kollektív munkaügyi vitára az után került sor, hogy a MOSZ 2021. október végén a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának írt levelére, melyben a bérmegállapodás újratárgyalását kezdeményezte, érdemi válasz nem érkezett. Így a nulla százalékos bérfejlesztést továbbra is elutasítva, november 25-ére vitára hívták a vezetőséget. A munkáltató azonban ez alkalommal se ismerte el a reálkereset-veszteséget és kijelentette, hogy elkötelezett a bérmegállapodás mellett, ahhoz tartja magát.

Mindezeket követően döntöttek a mozdonyvezetők a drasztikus ellenlépés megtétele mellett. A szakszervezet honlapján megjelent sztrájkfelhívásban leírják: a MOSZ tagsága nem fogadja el, hogy a 2021. évi nulla százalékos béremelés és, hogy a magas infláció miatti reálkereset veszteséget ne kompenzálják. Ezért felszólítják a MÁV-START Zrt. vezetését, haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat és a személyszállítást érintő munkabeszüntetés még elégséges szolgáltatásának egyeztetését.

A MÁV-START Zrt. ugyancsak szerdai közleményében azonban alaptalannak nevezte munkavállalóinak a követeléseit, hiszen, mint írták: munkabérük az elmúlt öt év során több mint 60 százalékkal növekedett, amit az idei év elejétől újabb 10 százalék béremelés követett. Mind a vállalatcsoporton belül, mind a teljes nemzetgazdaságban is kiemelkedő mértékű havi átlagkeresetük 2021. évben meghaladta a 700 ezer forintot. Ezt tovább növelte 415 ezer forint lojalitási és további 300 ezer forint SZÉP-kártya juttatás.

Emellett a sztrájkfenyegetést jogellenesnek is tartják, mivel a a bérmegállapodás módosításakor a kollektív szerződést kötő szakszervezetek kijelentették, részükről a 2021. és 2022. évre vonatkozó bértárgyalásokat lezártnak tekintik. Végül hozzátették:

„A vállalatcsoport a járványhelyzet okozta utasszám-csökkenés miatt elszenvedett jelentős bevételkiesés mellett valamennyi munkavállalóját megtartva biztos munkahelyet jelentett és jelent dolgozóinak, ezért a sztrájkbejelentést a munkáltató nem csak jogellenesnek, hanem megalapozatlannak és felelőtlennek tartja.” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments