Tanári engedetlenség: nem vették fel a munkát a Váci Madách Imre Gimnázium oktatói

Nem hagyják magukat a tanárok. Ezen a héten országszerte több oktatási intézmény, köztük a Váci Madách Imre Gimnázium pedagógusai is megtagadták a munkát, hogy tiltakozzanak a kormány február 11-i rendelete ellen.

Mint bizonyára már a legtöbben olvastak vagy hallottak róla, januárban országszerte kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a pedagógusok Magyarországon. Az akcióval olyan célokat szerettek volna elérni, mint az oktatásban résztvevők bérének a tisztességes rendezése, munkaterhük csökkentése, illetve, hogy változzon úgy a kötelező oltásról szóló rendelet, hogy vissza tudják venni azokat a tanárokat, akiknek a pótlása a jelenlegi helyzetben lehetetlen. A szakminisztériumok kommunikációjában viszont először egy „10 százalékos béremelésre” hivatkozva okafogyottnak, majd pedig egyenesen törvényellenesnek titulálták a megmozdulást. Ezt követte az a februári eleji Magyar Közlönyben megjelent rendelet, melynek értelmében a tanároknak sztrájk alatt is meg kell tartaniuk az óráik jelentős részét, és minden osztályban külön gyermekfelügyeletet kell biztosítaniuk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Ez a döntés azonban általános felháborodást keltett a pedagógusok körében, véleményük szerint elvették tőlük a valódi, látható sztrájk lehetőségét, miközben a szakszervezetek hónapok óta tárgyalnak a minisztériummal a sztrájkkövetelésekről, eredménytelenül. A Váci Napló értesülése szerint több helyi iskolában is gondolkoznak azon, hogy az országszerte fellépő kollégáikhoz hasonlóan felfüggesszék a munkavégzésüket, de eddig egy kivétellel még sehol se tették meg ezt a lépést. A Váci Madách Imre Gimnázium tanári karának a nagy része azonban úgy döntött, hogy ők is felemelik a hangjukat és kiállnak egymásért, valamint az alapjogaikért. A továbbiakban az intézmény 30 oktatója által aláírt közlemény olvasható.

„2022. február 22-én a polgári engedetlenség eszközével élünk. Ezzel kívánjuk kifejezni, hogy a sztrájk alapvető jog, melyet gyakorolni szeretnénk, korlátozás nélkül. Ezzel fejezzük ki tiltakozásunkat a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022 (II. 11.) sz. Kormányrendelet ellen, amely meghatározza, hogy milyen oktatási, nevelési tevékenységekben köteles részt venni a pedagógus sztrájk esetén. Ez a rendelet az esetleges sztrájkot a tényleges érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, kiüresíti az alaptörvényben is rögzített sztrájkhoz való jogunkat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A polgári engedetlenségi akciónk azt jelenti, hogy február 22-én 7-14 óra között nem vesszük fel a munkát, nem folytatunk oktatási, nevelési tevékenységet. A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről nem mint tantestület döntöttünk, ahhoz egyénenként, jogtudatos állampolgárként csatlakoztunk. A tettünk következményeit vállaljuk.

Akciónk sem az iskolánk vezetősége, sem a tankerület és vezetője ellen nem irányul. Elsősorban a tanítványaink és a következő generációk érdekeit szem előtt tartva cselekszünk, s egyben példát is mutatunk arról, hogy van, amiért ki kell állni. Egyúttal jelezzük, hogy az alapvető jogainkat a jövőben is gyakorolni szeretnénk. Kötelességünknek érezzük, hogy akciónkkal is felhívjuk a figyelmet az alaptörvényben foglalt jogainkra, valamint az oktatás kiemelt fontosságára. Az oktatás közös ügyünk!
A SZTRÁJK ALAPJOG! TANÁR NÉLKÜL NINCS JÖVŐ!” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments