Váci főhajtás a kommunizmus áldozatai előtt

A kommunizmus áldozataira emlékeztek pénteken délután az immár nemzeti emlékhellyé nyilvánított váci rabtemetőben. A váci megemlékezést megelőzően február 23-án Budapesten a Kozma utcai Nemzeti Gyászparkban került sor az ország központi megemlékezésére. Az eseményen az áldozatok emléke előtt tisztelegve elhelyezték Vác Város Önkormányzat kegyeleti koszorúját is – írja a vac.hu.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján a Himnusz közös eléneklése után Ruzicska László színművész adta elő Papházi Tivadar A 3o1-es parcellánál című versét. A megemlékezés szónoka Inotay Gergely volt. Az alpolgármester bevezetőjében Nagy Imre 1956-os rádióbeszédét idézve párhuzamot vont a magyar nép akkori tragédiája és a napjainkban Ukrajnát ért agresszió között.

Mint kiemelte „az ember szabadságra, kreatív alkotásra, életterének, lehetőségeinek maximalizálására született. Semmiképpen sem rabságra, jogfosztottságra, elnyomatásra”. Majd feltette a kérdést: vajon tanultunk-e a szabadságelvonások történelmi példáiból? A fasizmust és a kommunizmust megemlítve elmondta: a XX. század súlyos visszaesést hozott az emberiség történelmi fejlődésében. Egyben figyelmeztetett rá: vigyázó és óvó tekintetünket a ma történéseire is rá kell irányítanunk, hogy az embertelen eszmék ne kaphassanak ismét teret. Figyelnünk kell a mi és gyermekeink jövője érdekében – zárta megemlékezését Inotay Gergely.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Harmadfokú hőségriadó: locsolókocsik, párakapuk Vácon

Az emlékezés szavait Ruzicska László előadásában Gérecz Attila Karácsonyi ének a börtönben című költeménye, majd a zeneművészeti szakközépiskola növendékének, Szlávics Viktóriának népdal előadása követte.

Ezután a város vezetői, a pártok és szervezetek képviselői, valamint magánszemélyek helyezték el a tisztelet koszorúit és hajtottak fejet a mártírok emléke előtt, majd a tisztelgő rendezvény a Szózat eléneklésével zárult. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments