A kupa után a bajnokságban is vereség a Siófok ellen

Az idegenbeli kupatalálkozó után a Siófok hazai bajnokin is felülmúlta a Váci NKSE játékosait. A jórészt értékelhetetlen védőmunka miatt a bajnokság 18. fordulójában: Váci NKSE – Siófok 32-36

Nehéz heten volt túl a VNKSE. Két vereséget kellett elkönyvelnie a csapatnak, egyet a hazai kupában, egyet pedig a bajnokságban. Ráadásul mindössze 10 nap telt el azóta a peches mérkőzés óta, amikor véghajrában a Siófok véget vetett a Váci NKSE idei kupaszereplésének. Így motivációt biztosan nem kellett keresni kéziseinknek, rövid időn belül lehetőséget kaptak arra, hogy revansot vegyenek. De emellett a pontvadászat tekintetében is egy fontos mérkőzésre kellett készülniük, hiszen veszélyes közelségbe kerültek a siófokiak mellett a mosonmagyaróváriak is, míg a harmadik helyen tanyázó DVSC egyre csak távolodik.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Sikeresen szerepeltek a Vác Városi Evezős Club sportolói a regionális evezős duatlon versenyen

Az elvárásoknak megfelelően, az első tíz perc bizalomgerjesztően alakult: szélsőink góljainak és a jó védekezésnek köszönhetően a 6. percben 4-1-nél időt kellett kérnie a vendégcsapatnak. Azonban ezután fordult a kocka. Az időkérést követően elveszett a váci védelem kezdeti határozottsága, amit a siófokiak kegyetlenül ki is használtak és a félidő felénél már 9-8-ra ők vezettek. Az igen kevés váci csere a játékrész hajrájára erős fáradtságot eredményezett. A védőfal tehetetlensége mellett immár az akcióink során is megszaporodtak a bosszantó hibák. Teljesen jogos háromgólos fórral mehettek pihenőre a vendégek.

A térfélcsere után a kezdőcsapatokkal álltak fel a felek. Mintha csak erre lett volna szükség, pár percig újra élet költözött a váci védekezésbe. Kácsor Gréta is sokkal gólveszélyesebben kézilabdázott. De ez az örömteli állapot nem tartott sokáig, újra problémák adódtak a kapunk előtti csapattevékenységgel. Ennek következményeként a kapusvédési hatékonyság alig érte el a 20%-ot. Nagyot küzdve próbálta utolérni ellenfelét a Vác, de a fej és az izom elfáradása ez ellen hatott. A véghajrá már nem is tartogatott izgalmat, a jobb játékosállománnyal, hosszabb kispaddal rendelkező és kevesebbet hibázó vendégek teljesen megérdemelten vitték el a pontokat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Most egy nem mindennapi sorozat előtt ál a váci hölgykoszorú. Egymás után öt alkalommal lép majd idegenben pályára a bajnoki pontokért. Legközelebb március 26-án szombaton délután öttől Angyalföldön. A mieink a tervezett menetrend szerint hazai környezetben majd csak május 7-én játszanak. (Forrás: vac.hu, Fotó: siofokkc.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments