Drogprevenció a kismarosi könyvtárban

Drogprevenciós esten vett részt a Váci Rendőrkapitányság tisztje, Takács-Mlatilik Tímea rendőr főhadnagy. Az előadás során a szakember igyekezett minden felmerülő kérdés és probléma ügyében választ adni az érdeklődő szülőknek.

Mint arról korábban a Váci Napló is beszámolt, új drogprevenciós tisztet neveztek ki Vácon. Tavaly december óta Takács-Mlatilik Tímea ebben a tisztségében folytathatja a fiatalok körében végzett problémamegelőző tevékenységét. A szakember már korábban is a kiskorúakat célzó, Dohányzás, Alkohol, Drog, AIDS témakörű preventív program egyik kiemelkedő helyi aktivistája volt. Az alsós korosztályhoz szólva is sikeresen adta át azokat az információkat, amelyekkel elkerülhető az áldozattá válás. Új tisztségében pedig a fiatalok kábítószer fogyasztásának megelőzése a fő feladata.

Ennek a kötelességének tett eleget február 24-én a Kismarosi Önkormányzat Könyvtárában megrendezett drogprevenciós esten is. A főhadnagy a drogfogyasztás felismeréséről, a lehetséges megoldásokról, és a megelőzés módjairól bővítette az érdeklődő szülők információit. Majd az előadás után kötetlen beszélgetésre is adódott lehetőség, az anyukákban és apukákban felmerült kérdések egyike sem maradt megválaszolatlan.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Váci Rendőrkapitányság hírei

A rendőrség szakembere személyesen, telefonon vagy elektronikus úton is nyújthat segítséget, válaszolhat a kábítószerrel kapcsolatos, büntető igazságszolgáltatást érintő kérdésekre. Takács-Mlatilik Tímea minden hónap első hétfőjén 16:00-17:00-ig a Váci Rendőrkapitányságon személyesen tart fogadóórát, valamint minden páratlan hét keddjén 16:00-17:00 közötti időben telefonon elérhető a 27/505-600 telefonszám 3515-ös mellékén. (Forrás: police.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments