Felemás teljesítmény a felsőházi középszakasz nyitányán

Az orvosegyetemisták rendezésében az óbudai egyesület uszodájában rendezték meg az OB II-es férfi pólóbajnokság 1-10. helyezéséért vívandó Középszakasz első dupla fordulóját. A váciak egy-egy győzelemmel és vereséggel zárták a napot – írja a vac.hu.

Sikeres szerepléssel és a továbbjutással zárta alapszakaszbeli szereplését a Váci VSE. Az eddigi szezonban eddig végig magabiztos és eredményes játék jellemezte városunk pólósait. A tavalyi év záró kettős fordulója során is két szép győzelemmel búcsúztatták az esztendőt. Teljesítményük pedig meghozta a gyümölcsét, az ötcsapatos csoport második helyét szerezték meg és a felsőházi középszakaszban folytathatták a pontvadászatot.

A nap nyitómeccsén a váciak alapszakaszbeli csoportját megnyerő Semmelweis Egyetem ellen egy rosszul sikerült negyed okozta a mieink 16-11-es vereségét. Az első meccsszakasz 4-3-as állása után ugyanis öt kapott gólra eggyel sem tudtak a második negyedben válaszolni, így a találkozó felénél már eldőlt a pontok sorsa. Csapatunk legeredményesebb gólszerzője a négy hálózörgetést vállaló Kollarics Gábor volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

A nap második váci érdekeltségű mérkőzésén a Váci VSE a Csongrád csapatával találkozott. A mérkőzés, szerencsére inkább a mieink jóvoltából, gólzáporos csatát hozott. Az első és a harmadik negyed ugyan döntetlen részeredményt hozott, de a másik két játékrészben nagy fölényben játszottak a váciak és végül 22-14-es győzelmet arattak. A mieink közül kilenc játékos is betalált a kapuba, közülük legtöbbször – öt-öt alkalommal – Kiss Ádám dr. és Kuncz Tamás.

A következő dupla fordulóra a sorsolás szerint március 19-én Pécsen kerül sor. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments