Fontos változás készül az M2-es gyorsforgalmin, vége a megszokásból vezetésnek

Nemsokára folyamatosan változó értéket mutató sebességkorlátozó táblákkal találkozhatunk az M2-es gyorsforgalmin, ugyanis dinamikus forgalomirányítás lesz ezen az útvonalon. 107 millióért már tervezik is az új rendszert, amelytől a dugók és a torlódások csökkentését várják – írja a budapestkornyeke.hu.

Ha elkészül, ez eddigiekhez képest is jobban kell figyelniük az autósoknak, nem lehet megszokásból vezetni. Az út felett és mellett elhelyezett maximális megengedett sebességet jelző táblák értéke bármikor változhat. Akár az is előfordulhat, hogy 110 km/h helyett csak 60 km/h-ás sebességet enged Vác és Dunakeszi között a rendszer, ha azt érzékeli, hogy nagy a torlódás Budapest határában.

Kihirdették, hogy a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. nettó 107 millió forintért tervezheti meg az M2-es gyorsforgalmi úton az M0 autóúti csomópont és a Dunakeszi dél csomópont között a dinamikus forgalomirányítási rendszert. A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A nyertes feladata a beavatkozással érintett területen a dinamikus, számítógépes forgalomirányítás bevezetéséhez szükséges útépítési, vízépítési, forgalomtechnikai és egyéb kapcsolódó feladatok megtervezése, az elkészült kiviteli tervekre a szükséges jóváhagyások és engedélyek beszerzése. A tervezési idő 6 hónap.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Október 12-én rendezik meg a Börzsönyring Kerékpáros Teljesítménytúrát

Egy a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak adott nagy interjúban Aradszki András, Érd térségének kormánypárti képviselője elmondta, innovatív megoldásban gondolkodtak. A kulcsszó az M0-án is a dinamikus forgalomszabályozás, vagyis az aktuális zajszinthez igazodva villannak fel a sebességkorlátozó táblák, és az ellenőrzés is bele lesz építve a rendszerbe.

A dugók miatt bővítették

A korábbi dugók miatt úgy döntöttek, hogy négysávosra bővítik, ez 2019 októberére készült el. Még 2019 júliusában jelent meg az a miniszterelnöki határozat, amely az M2-es gyorsforgalmi út továbbépítését szolgálja Szlovákia felé. Első lépésként a Vác-dél és Vác-észak közötti szakasz fejlesztése valósulna meg, ezt követné a továbbépítése Vác-észak és Hont – Parassapuszta, vagyis az országhatár között. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments