Gazdag programkínálat a Váci Tavaszon

Vác – a Kultúra Magyar Városa – intézményeinek közreműködésével a kulturális élet minden műfaját felölelő kínálattal várja az idei tavasz hónapjaiban is a város polgárait, a környékről vagy távolabbról idelátogató érdeklődőket. A programsorozat gazdag repertoárját hétfőn sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők a főtéri Kék Házban – írja a vac.hu.

A jelenlévőket Kelecsényi Ágnes, a váci TDM ügyvezető igazgatója üdvözölte, majd Inotay Gergely megnyitójában kiemelte, hogy a váci éves kulturális kínálat két fő pillére Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója, illetve Mária Terézia váci látogatásának felelevenítése. Utóbbi programsorozat fővédnöke polgármesterünk meghívására Oldenburgi Eilika, Habsburg György felesége lesz. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a pandémia enyhülésével a városunk iránti turisztikai érdeklődés is felfelé ível, melyet elősegít majd a Váci Tavasz, majd a barokk hagyományokhoz visszatérő Váci Világi Vigalom kínálata is. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy idén már sikerüljön egészségügyi kockázatoktól mentes, felszabadult szórakozást nyújtani az érdeklődők számára.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vandálok áldozatául estek a Duna-parti szobrok

A március 1-től május 31-ig tartó rendezvénysor egyik legfontosabb eseménye lesz a Mária Terézia születésének 305. évfordulójára emlékező, változatos helyszíneken megrendezendő „MÁRIA TERÉZIA 305” nevet viselő többnapos program május 12. és 15. között. A királynő váci látogatásának apropóján kiadványismertető, zenés irodalmi est, kiállítás, a kortárs divatját, építészetét, gasztronómiáját bemutató prezentáció ismerteti meg az érdeklődőket a látogatás történelmi korával, az akkori élettel – tudtuk meg dr. Forró Katalintól. A Tragor Ignác Múzeum igazgatója elmondta továbbá, hogy intézménye két jelmezes sétával is készül. A „Petőfi nyomában” séta közben a hozzá kapcsolódó váci helyeket, történeteket ismerhetik meg az érdeklődők. Áprilisban pedig egy idős váci polgárasszony visszaemlékezésén keresztül idézik fel az 1848-49-es szabadságharc főbb váci történéseit.

A Katona Lajos Városi Könyvtár szervezésében két kiemelkedő programra hívta fel a figyelmet az intézmény igazgatója. Cserkaszky Györgyi a Mária Teréziás rendezvények közül a fiataloknak szánt korhű bemutatót, a Petőfi-év kapcsán pedig a Költészet napja alkalmából megrendezendő eseményt ismertette.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rajtkőcseréről és egy termálkúttal kapcsolatos tervről számolt be a Váci Vízmű SE ügyvezetője

A Váci Tavasz gerincét természetesen idén is a március 11-től április 29-ig tartó, a Madách Imre Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló Váci Tavaszi Fesztivál képezi. Laczi Sarolta igazgató elmondta: a jubileumi, 20. fesztivált a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, Sándor Bence vezényletével nyitja meg, záró koncertjét pedig a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Farkas Pál vezényletével élvezhetjük. A két program közötti időszakban pedig kiemelten gazdag programmal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Az egyre nagyobb érdeklődést vonzó Sajdik Gyűjtemény három önállóan szervezett eseménnyel várja a látogatókat. A grafikus-karikaturista új időszaki kiállítása („Pesti látogatás” címmel) mellett pedagógiai foglalkozások indulnak be a Pannónia Házban több korosztály részére, illetve a vidámság jelszavával – stílszerűen elsőként április elsején – elindítanak egy kvízest sorozatot, melyre 3-6 fős csapatokat várnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rajtkőcseréről és egy termálkúttal kapcsolatos tervről számolt be a Váci Vízmű SE ügyvezetője

A Váci Dunakanyar Színház igen gazdag tavaszi repertoárját dr. Varga Katalin vázolta fel. Az ügyvezető kiemelte, hogy a váci színpadon láthatjuk Kern Andrást és Hernádi Juditot, Udvaros Dorottyát, Nagy Ervint, Ötvös Andrást. A gyermekeknek szóló produkciók közül igazi csemege Vincze Lilla főszereplésével a Kék madár, amely az egész család számára jelent közös élményt.

A Váci Tavasz rendezvényeinek egy része ingyenes, lesznek előzetes regisztrációhoz kötött díjmentes események, illetve belépődíjas előadások. Minderről a váci közintézményekben már megtalálható igényes programfüzet ad részletes információt. A hétfői tájékoztatón szaxofonon közreműködött Albert Zoltán „Zolbert”. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments