Kezdetektől a hazai élvonalban – interjú Gódor Donát e-sportolóval

Az e-sport az elmúlt 5-10 év talán legfelkapottabb újhullámos sportága lett. Világszerte rendeznek nemegy, korábban csak szabadidős tevékenységként játszott videójátéknak versenysorozatokat, amik hatalmas költségvetéseik és nyereményeik mellett sokszor még a hagyományos sportokat megszégyenítő nézettséget is vonzanak. Nem maradt ki ebből a folyamatból Magyarország sem. Számos fiatal álmodozik hazánkban is arról, hogy egyszer kedvenc játékának köszönheti majd a megélhetését.

Az online, más játékosok ellen is játszható videójátékok fejlődése és elterjedése egy új dimenziót nyitott meg azok számára, akik szabadidejüket szeretik a számítógépük vagy éppen játékkonzoljuk előtt eltölteni. Érthető módon ez elsőként és elsősorban a fiatalokat vonzotta be, akik iskola után, hétvégente, illetve a tanítási szünetekben akár órákat is eltöltenek kedvenc programjaik előtt. Ilyen volt a Vácon nevelkedett Gódor Donát is, aki már egészen fiatalon a futball és a FIFA szerelmese lett, valamint a sok gyakorlásnak köszönhetően hamar elkezdte magát képezni és már a kezdetektől be tudott kapcsolódni a hazai e-sport vérkeringésébe. De hogyan és miért lesz valaki e-sportoló? Egyáltalán mikortól nevezhető valaki profi szintű játékosnak? Ezekről, illetve más ehhez kapcsolódó témákról kérdeztük a jelenleg is az MTK kötelékébe tartozó, azóta már gödi e-sportolót.

„Tíz éve még az volt a jellemző, hogy saját magadnak kellett utat törni és irkálni szponzoroknak. Manapság külföldön és itthon is vannak managerek, akik felkeresik a játékosokat és ők segítenek nekik mindenben. Én személy szerint komolyabban talán akkor kezdtem el ezzel foglalkozni, mikor 2016-ban felfedeztem, hogy vannak pénznyereménnyel járó versenyek is és sikerült megvernem az aktuális világbajnoki 2. helyezettet, akiről akkor még nem tudtam, hogy kicsoda, csak később szóltak nekem erről. Talán a legnagyobb fordulópont az MTK által szervezett bajnokság volt, amit sikerült megnyernem és le is igazoltak.”

Népszerűsége ellenére még mindig sokan szkeptikusak a sportolásnak ezen formájával kapcsolatban. Az eddigi, testmozgással is járó sportok ismeretében nem tudják komolyan venni a helyenként extrém körítés mellett, számítógépes programokban zajló versenyzést. Neked mi a véleményed, tényleg lehet sportnak nevezni az e-sportot? Hogyan tudnád összehasonlítani a hagyományos és az e-sportolást?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

„Hiába csinálom, sportnak én se nevezném, de sok a hasonlóság. Egy e-sportoló is úgy próbál felépíteni egy stratégiát, hogy a saját erősségei kiütközzenek és próbálja felfedezni az ellenfél gyengéit ugyanúgy, mint a rendes sportban. Figyelünk a táplálkozásra és a megfelelő mennyiségű mozgásra is, mert ezek segítik a tisztább gondolkodást 1-1 hosszabb verseny alkalmával. Én mindig azt mondom, hogy 30% tehetség, 70% pedig a mentális része, az, hogy mennyire tudod fenntartani a motivációt és kizárni a külső tényezőket.”

Valószínűleg nem véletlenül, de elsősorban a fiatalokat, illetve azokat tudta beszippantani ez az új világ, akik nyitottak a téma iránt vagy már eleve ilyen közösségbe tartoztak. De szerinted a versenyzésnek ez a formája csak egy bizonyos réteget tud megszólítani vagy idővel általánosan is elfogadott lesz? Azoknak, akik még idegenkednek ettől te hogyan tudnád elmagyarázni, hogy miért szerették meg ilyen sokan és miért vonz be egyre több embert az e-sportolás? Milyen ez a közösség?

„Szerintem egy nagyobb generációs ugrást igényel az elfogadottság, de bővül azoknak a köre, akik idősebbek és kilátogatnak ilyen rendezvényekre. Én a sportjátékokkal kapcsolatban tudok állást foglalni, mint például a FIFA, az NBA vagy a Forma-1. Ez a 3 sportjáték a legnépszerűbb e-sport szempontból. Ezeknek a versenyeknek a rendezvényeire azért érdemes ellátogatni, mert nagyon sok hasonló érdeklődéskörű emberrel lehet találkozni, barátságot kötni és a hazai versenyeken is egyre jobb hangulat szokott lenni.”

Hogyan néz ki egy profik számára rendezett verseny? Legutóbb például te a Budapesten megrendezett I. SamsunGGamer versenyen szerezted meg az első helyezést. Mennyire kell rá felkészülni?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

„Vannak online és offline versenyek is. Én jobban szeretem az élőket, mert úgy jobban érzem a dolgok súlyát. Versenybírók felügyelik a meccseket, van kommentátor és néha interjút is készítenek a játékosokkal. A felkészülés mindenkinél más, én csak játszok előtte 1-2 bemelegítő meccset, hogy ne hideg kézzel kezdjek.”

Lehet, hogy megannyi embernek még magyarázkodnotok kell, de azért nektek kedvező folyamatok is megindultak. Legalábbis egy külső szemlélő szemében az, hogy nagynevű sportegyesületek szintén felkarolták ezt a sportágat és külön szakosztályokat hoztak neki létre, komoly alapot és létjogosultságot adott az e-sportnak. Te magad is már több hazai csapat kötelékébe tartoztál, gondolhatunk itt a DVSC-re vagy az MTK-ra, akikhez tavaly novemberben tértél vissza. Hogy áll Magyarország az e-sport viszonylatában?

„Jelenleg 7-8 ilyen egyesület van itthon és próbálják is kellő komolysággal venni ezt, de még sok elvégzendő dolguk van, hiszen nekik is ez még egy új terep. Legnehezebb számukra a játékosok teljesítményének nyomon követése, mivel rengeteg az olyan verseny, amit figyelniük kell, de igyekeznek megragadni a lehetőségeket.”

Miben látod a jövőt? Már régóta beágyazott sportcsapatokban, újonnan létrehozott e-sport csapatokban vagy esetleg a függetlenül indulásban? Mik az eddigi tapasztalataid?

„Kezdetekben jó volt ez a koncepció a sportcsapatokkal, főleg ugye a FIFA miatt. De most már inkább hajlok az e-sport csapatok felé, akik jobban rálátnak a folyamatokra. Azért jobb igazoltnak lenni valahol, mert nagyon fontos az anyagi támogatás, talán jelenleg ez a legfontosabb, mert nagyon sok mikrotranzakciót igényelnek már a játékok versenyszinten.”

Milyen esélyei és lehetőségei vannak ma valakinek, aki egy ilyen pályafutásba kezdene?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

„Ha van affinitása valakinek erre, akkor elkezdhet streamelni vagy minél több kisebb versenyen is elindulni, hogy rutint szerezzen. Manapság kicsit könnyebb megtanulni játszani, mert minden apró kis trükk, ami szükséges megtalálható a videó megosztókon.”

Elmondható, hogy te a magyarországi meghonosodásától kezdve valamilyen szinten benne vagy az e-sport vérkeringésében. Számos kisebb-nagyobb eredményed van már és a fifás közösségben sokan ismerik a nevedet. Így talán nagyobb rálátással is rendelkezel az átlagnál a hazai viszonyokra. Melyik platform itthon a legnépszerűbb a profi szintű játékosok körében? Tudja ez valamilyen szinten befolyásolni valakinek az eredményességét?

„A platform az játékfüggő, mert például a LOL vagy a CS:GO versenyei inkább PC-n zajlanak. A sportjátékokat jobb konzolon játszani. Én sok éven keresztül Xbox-on játszottam, mert jobban szerettem a kontrollert, de váltanom kellett Ps-re a több lehetőség miatt. Az eredményességet nem befolyásolja, viszont idéntől a fifában behozták, hogy csak Ps5-ön indulhat verseny.”

Annak köszönhetően, hogy korán elkezdted a versenyzést rengeteg rendezvényt megjártál már. Mik az eddigi legnagyobb sikereid? Melyikre vagy a legbüszkébb? Mit gondolsz, jelenleg hol állsz a hazai mezőnyben?

„A legnagyobb sikerem az volt, amikor a Dortmund által szervezett versenyen 3000 indulóból bejutottam legjobb 8-ba és kirepülhettem volna Németországba. De sajnos nem tudtam elutazni. Emellett még talán azt említeném meg, amikor tavaly a decemberi világranglistán a 40. helyezett lettem. Mikor elkezdtem ezt az egészet akkor 3-4 embert lehetett ismerni Magyarországon, viszont most már tudnák mondani kapásból 30 jó játékost is. De még mindig a top 10-be helyezném magam.” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments