Március 15-i ünnepi forgalom a MÁV-Volán-csoport járatainál

A munkanap-áthelyezés és az ünnep miatt változik a vonatközlekedés rendje. A vonatok március 13-án és 14-én az ünnepnapi, március 15-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek. A négynapos hosszú hétvége miatt – főképp pénteken és kedden – jelentősen megnövekedhet az utasforgalom, ezért érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket – írja a mavcsoport.hu.

A kiemelt, forgalmasabb vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity vonatokhoz – a lehetőségekhez képest – több kocsit kapcsolnak a helyjegy fogyásától függően. A megújult ELVIRA menetrendi keresőben már figyelhető az adott vonat ülőhely-foglaltsága a helyjegy-eladások alapján, így az utasok választhatnak elegendő kapacitással közlekedő (InterCity, railjet) vonatokat.

A várható jelentős utasforgalom miatt, és a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében, érdemes a jegyváltáshoz igénybe venni az 5 százalékos kedvezményt nyújtó automatákat, vagy 10 százalékos kedvezménnyel az online jegyvásárlást a megújult Elvirán vagy a MÁV applikációban. A már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt március 11-én 10 órától 15-én éjfélig vehetik igénybe. A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményeikkel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

Szombattól hétvégenként a Dunakanyar felé is bővül a kínálat: a Nyugati pályaudvarról 8:33-kor és 9:28-kor G70-es vonatok is indulnak Szobra, délután pedig Szobról 16:26-kor és 17:20-kor indul sűrítő G70-es járat a főváros felé. A Vác-Balassagyarmat vonalon több vonatban ismét megjelennek a hétvégi forgalomban a kerékpárszállító kocsik, és a kirándulószezonban irányonként két S750-es vonattal több közlekedik.

A március 26-i munkanap-áthelyezés miatt a vonatok 25-én a munkanapi, 26-án pedig a pénteki menetrend szerint közlekednek.

Volánbusz változások 

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszai március 12-én a szokásos szabadnapi, viszont 13-án már a munkaszüneti napi, 14-én szabadnapi, 15-én pedig ünnepi és munkaszüneti napi menetrend szerint járnak. Az áthelyezett munkanapon, március 26-án szombaton az iskolai előadási napokon érvényes menetrend szerint közlekednek. További részletek a Volánbusz honlapján olvashatók: https://www.volanbusz.hu/hu/archivum/hirek/hirek/hir/38390

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Több mint 250 ezer ember küzd demenciával Magyarországon - Egyedülálló képzéssel segíti a betegeket ápolók munkáját a Johannita Segítő Szolgálat

A kényelmetlenségek elkerülése érdekében utazásukat lehetőség szerint előre tervezzék meg a www.menetrendek.hu oldalon!

A MÁV–Volán-csoport összehangolt, egységes működésének köszönhetően egyre több lehetőség áll rendelkezésre a jegyek és bérletek sorban állás nélküli, elektronikus úton történő megváltására. Az autóbuszjegyek és bérletek továbbra is megvásárolhatók a Volánbusz pénztáraiban, jegykiadó automatáiban, partnereinél és weboldalán (jegyváltás: https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/online-jegyvasarlas, bérletváltás: https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/online-berletvasarlas)valamint a Közlekedési Mobiljegy alkalmazásban és társalkalmazásaiban (helyközi menetjegy és távolsági kiegészítő jegy alkalmazásokban, illetve online történő vásárlásakor 5%-os kedvezmény vehető igénybe), egyes települések helyi díjtermékei pedig a MÁV mobilalkalmazásban és a vasútállomások jegypénztáraiban is elérhetők.

A MÁV applikációban már korábban kapható helyi bérletek megvásárolhatók a MÁV-START automatáin keresztül is a következő városokban: Székesfehérvár, Szolnok, Eger,  Nyíregyháza, Zalaegerszeg,  Nagykanizsa, Pápa, Békéscsaba, Siófok és Várpalota, Dunaharasztiban pedig az automatákból elérhető a Dunaharaszti zónabérlet. A MÁV-START pénztáraiban megválthatók a helyközi övezetes autóbuszbérletek, valamint a helyközi övezetes jegyek is 120 kilométerig, országszerte közel 300 helyszínen. (Fotó: MÁV-Volán) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments